Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900

10 megteremtője. Ezért van hely számára minden magyar szívben, ezért sietünk emlékét közakarattal megörökíteni a nemzet fővárosában. És ime ismét összejöttünk, hogy történetünk egy kiváló fontosságú mozzanatának emlékét ünnepeljük meg, a magyar nemzetet megalapító és fentartó erőnek, a magyar kereszténységnek kilenczszázados évfordulóját. Ünneplésre nagyszerű, fenséges tárgy, mert epochális esemény volt nemzetünk életében a pogány magyarok megtérése, a büszke ázsiai fajnak a müveit nyugati államok sorába való beilleszkedése. Harczias foglalkozásának felcserélése volt az a békéssel, pogány hitének, erkölcseinek fölváltása a keresztényivel. Ősei félelmetes Istene, az öreg Isten, vagy a magyarok Istene helyett elfogadja a kereszténység szelíd Istenét, a szent láng lobogásából, a leszúrt állatok belsejéből titkos jövőjét megjósoló táltosait oda adja cserébe a Krisztus tanát hirdető ismeretlen papokért és szerzetesekért. És Asztrik ezer egyben, Nagy Boldogasszony napján, augusztus 15-én főpapok, főurak és a nép örömrivalgása között sz. Istvánt a II. Sylveszter pápától nyert apostoli koronával királylyá koronázván, a magyar nemzetet egyúttal Krisztus egyházának tagjává avatja. Hosszú, küzdelmes kilenczszáz év repült el azóta fejünk fölött; bukás szélén állt nem egyszer a magyar, hazája ismételten volt már nagy temető, de a melyben mindig volt föltámadás. Patakként kifolyt vére táplálta a mezők füveit és virágait és nyomában csak annál szebben virult az élet. Megoszlott hitében, megváltozott nyelvében és viseletében, de alapjában mindig megtartotta hazafiságát és vallásosságát. Helyes volt-e az alap, a melyre a nagy király a hazát állítá, nemzeti létünk biztosítására palladium volt-e a kereszténység, megítélte már az élet mestere : a történelem. Én csak pár vonással akarok rámutatni sz. Istvánnak, mint hazánkban a kereszténység megalapítójának czéltudatos intézkedésére, szemeink elé akarom állítani azt a jót, azt a magasztost és szépet, a mit alkotott az emberiség üdvére, a lelkek nemesítésére, a műveltség terjesztésére az egyház, a mely „míg a nap fölkel és lenyugszik, míg