Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900

78 Párisnak szépségét és kellemét mégis csak a lakosság élete, a boulevardok káprázatos mozgalmassága adja. A francziának már természete az udvariasság, barátság és vidámság. Ha vasúton szóba ereszkedik az utas vele, csak oly szíves és készséges, mintha boltba megy az ember, pedig itt a haszon reménye is nógatja az eladót. Ellát minden jó tanácscsal, apróbb szívességeket tesz, sőt ígéreteket mond, csupa udvariasságból, melyeknek teljesítésére azonban egyik sem gondol. Társas élete vidáin, de nem örökké dorbézoló. Azokat a hírhedt mulatozásokat leginkább azok az idegenek szokták rendezni, kik itt költik el fölösleges, nem ritkán szükséges pénzüket; ezek tartják fönn az éjjeli mulatóhelyek legváltozatosabb alakjait. A párisi ember is szereti a mulatságot, de ez egyszerű, ízléses s a mellett vidám. A nagy többség, pedig ez határoz, munkáját elvégezve az utczára siet, a nyilvánosságot akarja látni, abban részt venni. Az otthona nem elégíti ki, magával hozza családját is a boulevardokra. Ezeknek élénksége, változatossága az a delejes erő, mely mindnyáját ide vonzza. Elmegy a mindenfelé lelhető parkokba s ott élvezi a növényzet szépségét s a társalgás kellemét; megszemléli a fényesebbnélfényesebb kirakatokat; megáll egy-egy bohócz vagy erőművész mutatványainál; gyönyörködik a forgalom élénkségében ; újságot olvas a kávéházak és vendéglők előtt, szórakozik, de italt keveset fogyaszt. Az ember azt hinné, hogy a franczia csak úgy reszket a korcsma után, pedig az csak pihenője a séta után, vagy czentrum, a honnan figyel és mulat. A boulevard igazi élete estefelé kezdődik, öt és hét óra között. Ezután megszakad egy időre, a míg megebédelnek és elmennek a színházakba vagy más látványosságokra, a honnan kijövet újra a boulevardokon pihennek és szórakoznak körülbelül éjfélig vagy egy óráig. A párisi embernél csaknem elmaradhatatlan az étvágygerjesztő abszint. Olyan mint minálunk az ebéd és vacsora előtti sörözés, de nem akkora általánosságban. Azért nevezik az alkonyatot „zöld órá"-nak is az abszint zöldes színétől. Ennél az egy pohár italnál beszélgetnek, tréfálóznak s gyönyörködnek az utcza mozgalmában jó egy óráig. Magunkfajta ember szinte restel egy pohár pálinka mellett annyi ideig időzni, ők nem. Azért a kitartóbb vendégekre, kik megmegismétlik a hozatalt, szinte bizton rá lehet fogni, hogy idegenek. Természetesen ez nem szabály, mert itt is akad akárhány ember, ki az italozást, az abszintivást egész szenvedélylyel űzi s a ki úgy teszi tönkre idegrendszerét mint Müsset Alfréd, de a nagy átlag nem. Legmozgalmasabb az élet, mint mondám, szinház után. A közönség mint a vízár, úgy lepi el a kávéházak utczai asztalait, hogy frissítőt vegyen magához. A tömegnek nagy része föl és alá tolong, hogy lássa az ülőket és járókat s hogy