Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900
47 örök nyugalomra tért a római császárság is, csak a sallangjait húzták még egyszer elő koporsójából. A belgák urai a frankok lettek, majd a burgundok. Ekkor emlékeznek meg a régi krónikások egy városféléről, melyet ezernegyvennégyben már falak öveztek s ez lett Brüsszel. V. Károly császár tette ezt a kis várost fővárossá, midőn mint Miksa és Burgundi Mária összekeléséből származó nagyatyai örökségét fiára, II. Fülöpre hagyta. A kis ország neve ekkor Németalföld. Elég maga a név is, hogy sötét emlékeket, kegyetlen idők szomorú emlékét keltse föl lelkünkben. V. Károly még csak megtűrte a németalföldi nemességet főhivatalában, sőt a birodalom más tartományaiban is, mert ő maga is születésére nézve németalföldi. II. Fülöp mindenekfölött spanyol, mindenekfölött katholikus és minden porczikájában ellenszenves zsarnok. Minden főhivatal ezentúl spanyolé. Ez lett a jelszó. Mit akarnak ezek a Gueuxök, ezek a „koldusok" ? Nekik nem jó a katholikusok Istene ? Halálra velük! Halálra orániai Vilmossal, Egmont és Horn grófokkal! Eredj fiam Alba, jól kezeld a pallost, a lánczot; eredj te is Requesens, Don Juan, Farnese, végezzetek velük! És sokkal végeztek is, még többet kikényszerítettek az országból, sokat a névtelenség homályába merítettek, sokat a halhatatlanságba emeltek. Egmont és Horn érczalakja a Place du Petit Sablonon nem megvetendő részlet a halhatatlanságból. Ez az ember megfeledkezett arról, hogy nagyon gonosz dolog, ha valaki ellenségéből mártirt csinál. Arról pedig meg volt győződve, hogy az ő vitézei még a leszakadó eget is fönntartják dárdáikkal. Pedig a dárdákat elnyelte a köd, vitézeit s hajóit a tenger. De még egyéb is történt. Hét éjszaki tartomány utrechti unió néven különvált a déli részektől, mint protestáns köztársaság. Ebből lett a mai Hollandia. A déliből a mai Belgium. A tizenhetedik századtól a tizenkilenczedik század elejéig Bourbonok és Habsburgok versenyeznek Belgium birtokáért. XIV. Lajos vezére Villeroi három napig bombáztatja a fővárost és négyezer házat dönt romba. A béke áldásait csak Mária Terézia uralkodása alatt élvezte. Ekkor vett ujabb lendületet a főváros is. A bécsi kongresszus nevezetes fordulópont a kis ország történetében. Ekkor készítették újra Európa térképét, miután Napoleont, a világnak ezt az enfant terrible-jét sarokba állították. Metternich ekkor jutott igazán szerepéhez. Az Ádám-báloknak ez a furfangos rendezője, hol bokáig kivágott ruhában jelentek meg azok is, kik egyébként hosszú ruhát és hosszú hajat viselnek, fölcsapott házasságközvetítőnek. A cselédszerzés mesterségét, melyet I. Ferencz királynak oly nagy megelégedésére űzött az udvarban, már kevesellette. Össze-