Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900

Bplllúzióknak rabja az ember. Ezek ragadják magukkal egész életén áfeáj

1 körösztül ellenálhatatlanul. Néha megmaradnak pompázó külsejükben, j máskor szertefoszlanak sivár mivoltukban. Elcsábítják az embert lÉSli

l messze idegenbe. Elszakítják mindenkitől, kihez szíve-lelke tapad. Rózsát vetnek a szenny mellé ; mentő szigonyt a vihar mellé. Az erős fénybe homályt, a homályba fénysugárt kevernek. Ha mindig az igazság útján haladnának, mint ritka fölhő gyönge szélre szertefoszlanának. De, mert elpusztíthatatlanok, csendes légben újra tömörülnek. Egy helyébe száz uj nő, mint vérében a hydrafő. Emberrel születtek, emberrel vesznek el. Csábító erejökön nem uralg tér s idő. A kit megragadtak, az hozzájuk ragad. Viszik magukkal. A csalódást reménynyel vigasztalják s a csalódott újra hisz. Illúziók ragadtak meg engem is, hogy nyugalomnak szánt szünidőmet fárasztó bolyongásnak áldozzam. Az a közösen közös vágya az embernek, hogy lásson idegen világot, más embereket, a művelődésnek változatos fokait és végső elemzésben sokféle ruhába bujt egyformaságot. Mert az ember lényegében egyforma marad. Erények és bűnök nem hagyják el. Csak alakjuk és fokozatuk más és más. Ez pedig már maga is tanulság. A ki sokat látott, annak látóköre megnövekedett. Észreveheti a kicsinyest ott, hol előbb nagyságról ábrándozott; s a nagyot ott, hol az elfeledve hever. Tanul önmaga, de tanít másokat is. Ezért mond egyidőre búcsút hazájának az utas, hogy rész szerint maga is okuljon, rész szerint másokat ís okítson. Hogy papírra vetem tapasztalataim és tanulmányaim eredményét, annak oka kettős. Az ember, midőn nagyobb útról hazatér, hirtelenében önmagának sem tud számot adni a látottak és tapasztaltakról. Emlékezetében a dolgok és azok körülményei összekúszálódnak. Lényeges jegyeiket felcseréli vagy azokra éppenséggel nem tud visszaemlékezni. Hogy az emlékezetbe mindezek mélyen bevésődjenek, ahhoz még nem elegendő csupán az érdeklődés, bár bizonyos, hogy a mi érdekli