Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900

11 az idők múlnak, soha sem szűnik meg a földkerekségen." (Sz. Ágoston. Enar, in Ps. 71. n. 8.) * A műveltség hazája Hellas nem élt ezer évig, a világhódító Róma büszke, triumpháló hadvezéreivel, ékesszavú szónokaival nyolczszázéves fennállásakor bomlásnak indul, a hollandi köztársaság, a régi helvét szövetség, a német császárság, a franczia parlament és aristokratia mind megszűntek. A hunok, avarok, rómaiak, besenyők, kelták és dákok, mint múló szivárvány az égről, eltűntek e föld színéről. Csak egyedül a kis magyar nemzet tudta szilárdan megvetni lábát Attila örökségén. Szívós természete daezol az öldöklő vad csordákkal, csatázik az ellenséges áramlatokkal; elfogadja a különféle külső hatásokat és hasznára fordítja. De kérdem, nem jutott volna-e a többi nemzet sorsára a magyar, ha föl nem hagyva rablóhadjárataival, a nyugathoz nem simul, ha föl nem véve a kereszténységet, nem tűzi ki a műveltség zászlóját ? ! . . . Minden bizonynyal ő is elődei gyászos sorsára jutott volna. Nyom nélkül elsöpörték volna őt is a századok zivatarjai, ha Isten nem támaszt számára egy Géjzát, egy sz. Istvánt, a kik fölismerve a kereszténységben rejlő isteni erőt, a mely sz. Ágoston szerint mindig áldást hoz a közügyekre, népöket a keresztség szentsége által ujjá szentelik. Előttünk a vad, nyers, harczias magyar. Csatabárdját büszkén villogtatja az ádáz harczok között s hódítása előtt nem ismer határokat. „Hegy nem volt oly magas, folyó nem volt oly széles, nép nem volt oly hatalmas, a mely útjokat állotta volna. Az Éjszaki és Keleti tengertől az Ebró folyóig és a Vezúv hegységig, az Atlanti Óczeántól Konstantinápolyig mindenfelé azért imádkoztak a népek, hogy a magyarok nyilaitól mentse meg őket az Isten." (Sebestyén Gyula. Az Árpádok története. Budapest, 1895. 22. 1.) S ime ez a nép, mintegy varázsütésre felhagy kedvelt foglalkozásával, a kard helyett a keresztet veszi kezébe szerzett hona megtartásáért; a régi istenek védelméért Koppány vezérlete alatt kardot ragadott pogányság ellen indulva, zászlóját már nem a turul, a magyarok szent madara díszíti, hanem sz. Mártonnak