Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1899

A szülőkhöz. * Nem tagadom, bizonyos aggodalom száll meg a miatt, vájjon nem végzek-e teljesen kárbaveszett munkát, midőn e sorokat írom. A c-zím az olvasót rögtön tájékoztatja a felől, hogy itt nevelési dolgokról lesz szó, már pedig ezek nem tartoznak a legkedveltebb csemegék közé. Azzal a reménynyel sem kecsegtethetem magam, hogy majd az eszmék újsága fogja megragadni az olvasót, — mert hiszen mi újat mondhat a tanár a szülőknek ?! S én e sorokat mégis megírom, mert a szülők és gyermekeik tiszteletreméltó érdeke erre feljogosít, a házi nevelésben itt-ott mutatkozó hiányok, sőt maguk a korviszonyok jóformán kötelességemmé teszik. Csak a vak nem látja m. t. Szülők, hogy ezek a korviszonyok nagyon is aggasztóak. Nem állítom, mintha tiszteletreméltó kivételek nem volnának; de az is bizonyos, hogy köz- és magánéletünket valami erkölcsi zsibbadtság, valami eltompultság fogta el minden eszményi iránt. Ma a haszonlesés, a pénznek mértéktelen szomja, a szemfényvesztő látszat az uralkodó planéta iparban, kereskedelemben, tudományban, művészetben, köz- és magánéletben egyaránt. Avagy nem igazolja mindezeket magánéletünk mindennapi gyarlósága: a vallási közöny, tiszteletlenség, képmutatás, kényelemszeretet, fényűzés, úrhatnámság s a honnan minden aljasnak ki kellene zárva lennie : a családi szentély gyakori erkölcsi lazultsága? Nem igazolja-e a közélet terén tapasztalható ezerfajú visszaélés, rend fel forgató szoczializmus, sikkasztás, hamispénz gyártás s a vétkes vagyonszerzés sok más faja; a bűnös szerelem szenzácziós esetei, halálos párbajok, az irodalom és művészet ledérsége s az erkölcsi sülyedés száz meg száz faja? Az, hogy másutt is így van, szomorú vigasztalás. Hírlapjaink, országgyűlési szónokaink egyre sűrűbben hangoztatják erkölcsi közállapotaink tarthatatlanságát, magános beszélgetéseinkben magunk is tűnődő aggodalommal kérdjük, hova fog mindez fejleni ? mi sors vár ránk, ha ez tovább is így tart ? Az események okait kutatók eltérő magyarázatát adják ennek az erkölcsi elfajulásnak, de abban megegyeznek, hogy e kóros állapotokat sem szigorú törvényekkel, sem a börtönök, a rendőrség, a megtorló intézkedések szapo1*