Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1899

•30 ifjúsági könyvtárak voltak s nem hiszi, hogy a tanárok ne éltek volna s ^élnének vele, mint a szemléltetés eszközeivel. Megemlékezik végre egyes intézetek könyvtárában található kártyalapok, egész codexek, ineunabulumok, nyomtatott díszművek gyűjteményéről, melyeken a miniaturefestést, a fa- és rézmetszeteket, különböző korszakokon át. elég jól lehet szemléltetni; említést tesz terracotta szobrocskákról, a m. kir. földtani intézet ajándék ásványtani gyűjteményéről; szóba hoz galvanoplastikai műhelyt s mindezek után oda utasít, hogy ha eredetit nem is adhatunk az ifjúság kezébe, adjunk legalább korhű rajzok után készült bábokat, lombfűrész segítségével összeállított mintákat a különböző stylusok feltüntetésére, fénykép- és más egyéb másolatokat. Mindezeket is csak úgy, ha telik rá pénz; mert, tapasztalat szerint, az évi átalányokból, főkép községi iskolákban, ilyesmikre egyszerre nagyobb összeg nem igen fordítható, tehát várni kell. Ugyanezen időre esik Máday János, aradi tanárnak felszólalása is, ki „Tegyük nézni való tárgyainkat szem elé.'- czímü rövid czikkében

1 már egy lépéssel tovább megy, a mennyiben azt sürgeti, hogy „Helyezzük gyűjteményeinket oly helyekre, a hol a tanulók naponként színről-színre láthatják üres perczeikben." 0 már elismeréssel szól minden számbavehető intézetünknek szemléltető eszközökkel való felszereléséről, de nincs megelégedve annyiban, hogy azok épen nincsenek kellőképen felhasználva. Nemcsak a képek kifüggesztését sürgeti, hanem nagyon kívánatosnak tartja azt is, hogy alkalmas, keskeny, falhoz lapuló üvegszegrényekben még az ásványok és növények is, meg minden egyéb didaktikai szempontból fontos szemléltető eszközeinkfolyton a tanulók szemei előtt legyenek, mely czélra az intézetek tág és világos folyosói önként kínálkoznak. Meg is mondja, hogy miért. Nem vitatja, hogy a tanulók a tárgyakat egyszeri-kétszeri bemutatásra nem szemlélhették meg jól; azt sem mondja, hogy a tárgyak ismertető jeleit nem igen véshették emlékezetükbe; csak azt tudja, hogy a tanulók nagy többsége a VIII. osztály bevégzése után csak arra emlékezik, hogyannak idejében sok mindenféle tárgyat és képet látott, de már rég elfelejtette, mert hisz már régen volt, mikor látta s azóta soha. „Pedig mennyire szeretik a tanulók a tárgyakat szemlélni!" Hock János, mint új ember a képviselők sorában, már szüzbeszédében is, a tőle megszokott ékesszavú előadásban, újra felszínre hozza a művészeti kérdést a képviselőházban, midőn az 1888. február hó 10-én tartott ülésben a hazai közoktatás fény- és árnyoldalairól szabad felfogású szónoklatát tartotta.

2 Midőn a culturalis fejlődést világtörténelmi törvénynek tekinti, egyszers1 0. K. T Kl. XX. évf. 10. sz. 2 A Budapesti Hírlap melléklete, 1888. febr. 10. 42. sz.