Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1899

16 ránczolásával, elsáppadással vagy elvörösödéssel, vállvonogatással, ajkbigygyesztgetéssel fejezze ki. Ezen illetlenségek megszokása iskolában, életben sok kellemetlenséget okoz neki. Arcza legyen derült, vidám s egész magatartásában követeljük meg tőle a rendet és illemet. A testileg tunyát nagyobb élénkségre kell buzdítani, a túlságos elevenet fékezni kell. Erélyes szigorral rá kell a gyermeket vezetni, hogy ezen vérmérsékleti gyöngeségein uralkodni tudjon s ha ezeken győzedelmeskedett, könnyebb lesz a küzdelme a többivel. Az akarat nevelésénél feltétlen engedelmességet kell a gyermektől követelnünk ; természetes, hogy nem szabad olyat követelnünk, a mit a gyermek meg nem tehet, sem olyat, a minek végrehajtását nem biztosíthatjuk. Az engedelmességre való szoktatással nagyon kezére jár a család az iskolának. Az iskolai fegyelem tárgya ugyanis a gyermek magaviselete s az a czélja, hogy zabolátlan érzelmeit és vágyait fékezze s rászoktassa arra, hogy cselekedeteit az erkölcs szabályai szerint irányítsa s így önuralomra tegyen szert. A mely gyermeket a család engedelmességre szoktatott, azzal az iskola könnyen folytathatja fegyelmező munkáját, de annál több a baj azokkal, a kik e nélkül lépnek az iskolába, pedig — sajnos — ez sem ritka tünemény. A szoktatást nagyon megkönnyíti az, ha olyan dolgot parancsolunk a gyermeknek, a mihez meg van a kedvérzete; ha vonzalommal van a parancsoló felnőttek iránt, tehát tiszteletből és szeretetből fogad szót; és végre, ha meggyőződése vezeti a gyermeket az engedelmességre, vagyis ha belátja, hogy a mit neki meghagynak, az csakugyan hasznára van. A jutalmak és büntetések csak a végső fokon alkalmazhatók az engedelmesség rugói gyanánt. Az akaratnevelés további fokán arra kell szoktatni a gyermeket, hogy a maga személyes dolgát a maga erejéből, a maga belátása szerint végezze, vagyis elhatározásaiban önállóságra tegyen szert. Botlásai okulásul fognak neki szolgálni; testi vagy erkölcsi veszedelemnek azonban sohasem szabad őt kitennünk. A fegyelmezés közös munkája a nevelő tényezőknek. Az értelmiség alacsonyabb fokán a példa és szoktatás fegyelmez; később, az értelem fejlődésével rá kell vezetni a gyermeket arra is, hogy tetteit, érzelmeit, gondolatait maga bírálgassa. Nem könnyű feladat. Feltétlenül szükséges, hogy a gyermek nevelői iránt teljes őszinteséggel viseltessék, hogy így azok, mintegy lelkébe bele látva, teljes tájékozottsággal világíthassák meg erkölcsileg szavait, czéljait, tetteit. Ez a vezetés arra fogja a gyermeket segíteni, hogy maga fog magának helyes életelveket alkotni. A megalkotott helyes elvek szerint való élés alapján alakul meg az egyén és a társadalom egyetlen biztos támasza, talpköve: a tiszta erkölcs s a feddhetetlen jellem. A fennebbiek után ismétlem, hogy az iskolai nevelés kezdetével a családi nem szűnik meg; nyomon kiséri amazt. Az iskola a szülők közre-