Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1898

108 Bornemiszára egész erejükkel rávetik magukat a katholikusok és szeretnék visszatéríteni egyházukba, a bécsi püspök, a császár és a herczeg szavával fenye­getik, ha nem tér át a pápai hitre, de ő hajthatatlan marad. 1 Telegdi hanyatló korában már látja a katholicismus feljövő napjának derengő fényét, Bornemisza a protestantismus hódításának leáldozó napját. Telegdi Rudolf iránt tanúsított tántoríthatatlan ragaszkodását és szeretetét sírjába viszi, Bornemisza iránt végső napjaiban pártfogói meghidegülnek. Mindenesetre sokat ártott neki a fejedelem személyének megtámadása, a mely miatt Semptéről is, Salm Gyula köréből távoznia kellett. 2 Predikácziója egyik helyén maga is erre czélozva irja: „Egy pár főnépek mást is erősen intettek arra, hogy a császár ellen házába ne tartsa a prédikátort, ki elszaladott a császár távollétéből." Másik helyen pedig arról értesít bennünket, hogy mennyi fáradságába került a prédikácziók kinyomtatása és mily csekély már a pártfogása. „Ez időben (1584) írja, egynél több nem volt, ki a könyv­nyomtatást valóban segítette volna." Téved tehát Kiss Áron, mikor azt állítja, hogy Bornemisza pártfogóit nem vesztette el, mert véleményének ellene mond Bornemisza saját nyilatkozata. 3 A XVI. század két nagy írójának harcza a szellemnek küzdelme volt egy­más között, a katholikus és protestáns egyház két nagy vezéralakjának össze­mérkőzése, mivel pedig Bornemisza Péter ez időben a hazánk nyugati részén székelő főegyházmegyét, a fejet támadta meg, azért az összes reformátorok között a legveszedelmesebb lehetett volna a katholikusokra nézve. Telegdi Miklós, a biharmegyei egyszerű jobbágy fia, a nagyszombati iskola igénytelen tanítója, buzgalmával, nagy szónoki ós írói tehetségével a legmagasabb egyházi állásra emelkedett. Oldala mellett a papok közül sokan megfeledkeznek apostoli küldetésükről, de nem úgy Telegdi. 0 virraszt, őrködik, dolgozik, fárad, nem csügged, mert az az édes reménység dagasztja kebelét, hogy ború után derül az ég. Az élet nagy iskolájában kemény megpróbáltatása volt. Pályája derekán több oldalról törnek reá ellenségei és csaknem elveszti lába alatt a tért, de szeretett pártfogója Verancsics megmenti. Átélte Oláhnak az egyház megmentésére irányzott, nemes törekvésekben gazdag érsekségét, látta Verancsics alatt a katholiczismus hanyatlásának legkét­ségbeejtőbb korszakát; tanúja volt a főpapok szövetkezetének, kik Verancsics érseksége alatt ünnepélyesen megesküdtek, hogy az egyház ellenségei ellen mindkét karddal felkelnek. 4 A katholikus Ferdinánd, a protestantismushoz hajló II. Miksa, a katholikus érzelmű Rudolf uralkodásának, a török pusztításnak és a szegény ország siralmas romlásának szemlélője volt. A XVI. század katholikus szellemű termékei között az oroszlán rész az övé, egymaga tíz munkával szolgálja az egyházat, hazát és irodalmat, a vitatkozás és czáfolás terén hitfeleinek irányt mutat. Tehetsége, a kor szelleme, egy benső 1 Bornemisza prédikácziói. Detrekő, 1584. 3 Perneszi. Választétel Bornemisza levelére. Nagyszombat, 1579. 8 Kiss Áron. Bornemisza Péter élete. Budapest, 1891. ' Esztergomi prímási levéltár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom