Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1898

95 bálványt s ótalmazni akarta magát amaz nagy sz. jámbor Luther Mártonnak írásá­val. Vannak, kik azt mondják, hogy e kenyér és bor nem Christus teste és vére, csak emlékeztető jel (Kálvin tana), bizonyítani akarván Kálvin írásával. Maga még azok is az Urnák kenyerét és a bort fellyebb becsülték."' „Noha pedig mint a kenyérbe, mint a borban egyaránt részesülünk ő vele. De minthogy ő külön a kenyérben testét ajánlotta, azért módja is vagyon külön azok által, mint egyesítse magát mi velünk. A mint igérte magát, úgy éljünk vele. Ily értelme van a régi sz. doktoroknak és az utánvaló istenfélő tanítóknak Luther Mártonnak, Philep Melanchtonnak. Nem sokban különbőz, noha különbőz Calvinus János írása is ebben, hogy az Úr valóban részesíti magát velünk." Ugyanitt egy másik helyen így nyilatkozik : „Tévelyegnek azok, kik csak külső kenyérnek és bornak mondják az úrvacsorát." 2 Az úrvacsora lutheri felfogására nemcsak ezt az egypár helyet, hanem többet is idézhetnénk Bornemisza műveiből. A kenyér használata, melyet Thury a kálvini felfogás igazolására felhoz, jelentéktelenebb, mint az úrvacsora vételében Krisztus valóságos testének és vérének vallása, mert az csak külső alak, ez meg a lényeg. A praedestinatio tanát a tarczali zsinat Kálvin híveinek zsinórmértékül állítja fel, de ezt a tant Bornemisza nem követi: „Bolondság — írja 1574-ben — a választásról úgy gondolkodni, mintha Isten eleitől fogva azokat, kik jót cseleked­nének, az ő jó cselekedetek érdeme szerint választotta volna az üdvösségre. A választás ez, hiszed-e, hogy Istennek fia a te bűneidért halt meg és hiszed-e, hogy érette a te bűneid megbocsátattak és általa immár te megigazultál és az üdvösségnek örököse lettél." 3 Élete végén, 1584-ben pedig így ír: „A választást némelyek Istennek oly­képen tulajdonították, hogy okának is merik Istent mondani a bűnnek. Egyik feje, Bucerus Márton így tanít: Isten, a mit örökké elrendelt, csak azok lesz­nek. És így az mindörökké eltökéllette, kik üdvözüljenek és kik kárhozzanak. Sőt ha el is vetette tőle, így most is taszítja, ha szinte hozzá térnének is. És őket nemhogy lágyítaná, hanem megkeményítené és megvakítaná a bűnben, hogy a veszedelembe esnek. Ezt noha az okosság javasolja, de az egész szentírás ellene szól. Ezekből kitetszik, hogy a választásról nem jó úgy szólnunk, hogy Istennek bizonyos számú kiválogatott személyei vannak, kiket üdvözítsen. (Kálvin tana.) És kik nem azok közibe valók, csak kár vigyázniok. Isten nem hagyott nekünk ilyen válogatást prédikálnunk. A választásnak kisértetiről fogadd meg Luther Márton tanítását." 4 Nézzük ellenfele, Telegdi mikép vélekedik Bornemisza vallásáról. Telegdi működése Bornemisza ellensúlyozására irányult. A nagy reformátor személyesen 1 Bornemisza. Második része az Evangéliumokból és Epistolákból való tanúsá­goknak. Sempte, 1575. 2 IJornemisza prédikácziói. Detrekö, 1584. 3 Bornemisza. Második része az Evangeliomokból és Epistolákból való tanúságok­nak. Sempte, 1575. 4 Bornemisza prédikációi. Detrekö, 1584.

Next

/
Oldalképek
Tartalom