Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1898

Dr. Jászai Rezső tanár gyászbeszéde, Gyászoló magyar ifjúság! Vannak szerencsétlenségek, melyek megzavarják az észt, megingatják a hitet, megrendítik a bizalmat. Vannak szerencsétlenségek, melyek nyomán beköszönt a homály, az elhagyatottság, a kétségbeeső elkeseredés, az egyetemes fájdalom. Tizenhét millió ember szivét tépi a legkeserűbb fájdalom; tizenhét millió árva siratja legjobb anyját. „Megszűnt szivünknek vigaclása. Főnknek lehulla koronája! . . Szivünk azért lön senyveteggé, szemünk ezért sötétül el." Magyarország védasszonya martirhaiáit szenvedett. Kiapadt a mi örömünknek forrása, megáradt a mi fájdalmunknak patakja. Szivünk mindennap gyötrelmesebb ; terhünk mindennap súlyosabb. Alig oszlott szét egyik ragyogó ábrándunk, már a másik enyészik el. Alig ástunk meg egy sírt, már a másikhoz kell kezdenünk. A kit szerettünk mindnyájan, a ki szeretett mindannyiunkat — halott. Meddig sújtasz még kezeddel, kegyetlen Végzet? Elgyötörted testünket, elgyötörted lelkünket, elgyötörted szivünket. Kiürült fenékig a keserűség pohara, megtelt színültig szivünk fájdalommal. Többre már nem képes, mint nem képes többet magába fogadni a tenger fenekén lévő s vízzel megtelt szivacs. Csak sírni tudunk már, zokogva könyezni, mert életünk szakadt meg. Lelkünk jobb fele elvált tőlünk. Szeretetünk drága gyümölcse kihullt karjainkból. Zokogva siratjuk anyánkat s mint Rachel, nem tudunk vigasztalódni. Julian apostata vigasztalan elkeseredésében saját vérét szórta az ég felé; a szenvedésekben