Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1897

33' A mi népdalunkban a csalódott legény azt mondja magáról: A merre én járok, Még a fák is sírnak, Gyenge ágaikról A levelek hullnak . . . És hogy kedvesét hűtlensége miatt megbüntesse, arra kéri a faleveleket: Hulljatok levelekSűrűn az utamra, Hogy ne tudja rózsám Merre ment galambja. Egy másikban a szomorú idő emlékezteti a szeretőt kedvesének elvesztésére. De bele kell törődnie a kínos végzetbe és vigasztalásul nem kér többet : Csak azt mondd meg rózsám, Melyik uton mégy el, Felszántatom én azt Aranyos ekével, Be is vetem én azt Szemen szedett gyöngygyei, Be is boronálom Sűrű könnyeimmel. Petőfi „Hull a levél a virágról

4 kezdetű dalában a saját lelkiállapotát a természet képeiben látja visszatükröződni. Ugy válik el babájától, mint a levél a virágtól, mindkettőjüknek fáj a búcsúzás, azért hullanak, mint harmat a száraz ágra, könnyek halovány orczájokra. És vigasztalóul csak ez az édes reménység marad: Lesz még virág a rózsafán, Egymást még mi is látjuk tán: Isten hozzád édes, Isten hozzád kedves Galambocskám . . . De még remekebb költői képben tárja elénk a bánatos szív kesergését az „Ereszkedik le a felhő" kezdetű dala: A haldokló ősz szerelmi bánatában hervadó ifjúságát rajzolja, a felhő alászállása hulló könyeit jelképezi. Ereszkedik le a felhő; Hull a fára őszi eső ; Hull a fának a levele, Mégis szól a fülemile. 3