Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1897
12 mely a természet minden jelenségébe önmagát viszi át s így annak minden változatában saját érzelmeinek visszatükrözését iátja. 0 az a mesebeli királyfi, ki az alvó hamupipőkét megcsókolja, mire a hamupipőke felébred s köröskörül megelevenedik a királyfi palotájának holt pompája, eddig nem látott nagyszerűsége. És a természet legkisebb tárgyában szunnyadó dal is életre kel s a néma dalból a legszebb költészet támad. A rózsa szellemmé válik, a nefelejcs szerelemről beszél, az immortelle a sírhalmon emlékezést szül és hűségre int, a tenger zúgása, mint valami hatalmas himnusz, a mennydörgés, mint az örök Isten szózata jelenik meg. íme, mindenütt a külvilág tükréből ismerjük meg a belsőt, a természet szépségéből szivünk gazdagságát és mélységét, mert szüntelen átviszsziik, beleolvasztjuk alanyiságunkat a természetbe. De a költészet az emberi lélek rajzolásánál nem is lehet el a nélkül, hogy az emberi élet körébe tartozó képzeteket át ne vigye az emberen kívül álló világ jelenségeire. Mikor azt mondjuk: a szél dühöng, a szellő suttog, a virágok mosolyognak, a bérezek gőgösen tekintenek le, akkor mindig egy-egy emberi tulajdonsággal ruházzuk fel a természet egy-egy jelenségét. A mi népdalunk szerelmese a felhőktől, a suttogó szellőktől kérdezősködik az otthonvalók felől, vagy ezektől küld nekik üzenetet. Egy franczia népdal meg esdőleg fordul a természet több tárgyához, hogy kedvesét megláthassa. Hajolj meg te hegy, emelkedjél te völgy, hadd lássam meg az én kedves babámat. így sóhajtozik a legény. Napsugara repeszd ketté a sziklát, te meg hold, szívd föl a folyókat és tavakat, hadd lássam meg az én kedves galambomat. így ábrándozik a leány. Vagy ha ez nem lehet, akkor vidd el neki erdei madárka azt a hírt, hogy hű maradtam hozzá, vagy hadd legyek magam madárka, hogy hozzá repülhessek. Számos példát találunk erre líránkban. Bacsányinak a „Tűnődés" vagy Ányosnak „Egy boldogtalannak panaszai a halavány holdnál" czímű költeményében, a nyájas hold résztvevő barát, a ki a szerencsétleneket látogatni jő, panaszaikat meghallgatja, sorsukat szánja. Mikor a költők ityennek tekintik a holdat, mikor beszélnek hozzá, vigasztalást kérnek ós kapnak tőle, akkor a barát képzetét átviszik az emberen kívül álló világ egy jelenségére. 1 Hogy e nélkül az elevenítő képzettársítás nélkül milyen lenne a költészet, arra nézve van Aranynak egy igen érdekes tréfája hátrahagyott költeményei között. A „Reggel" czímű hexaméteres költemény ez, melyben' a dolgokat eredeti nevökön, tisztán az őket megillető természeti tulajdonságok felsorolá1 Beöthy Zsolt. Esztétikai előadásai.
