Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1896
71 EJ Gyorsíró-kör. A Gabelsberger-Markovits-féle gyorsírást művelő „Szegedi főgymn. gyorsíró-kör" XX. alakuló gyűlését a védnök-igazgató megbízásából Varjú János, körvezető tanár, oki. gyorsíró jelenlétében tartotta meg. Tisztviselők lettek. Előadók : Zimányi Gyula és Gera Antal, VIII. o. tanulók. Titkár: Thomay Ernő, VIII. o. tanuló. Pénztáros : Schreiber Jakab, VII. o. tanuló. Könyvtárosok : Czibula Antal VII. és Schütz Antal VI. o. tanulók. Lapok levelezője : Becker János, VI. o. tanuló. A megalakulás alkalmával 115 tanuló jelentkezett. Évközben kimaradt 10, év végéig maradt 105 tanuló. Az év folyamán 5 közgyűlés volt. A haladók ós kezdők 30—30 gyakorló órában foglalkoztak az önképzéssel. A körnek 20 év alatt 1724 tagja volt. A körnek az egy forint ötven kros tagsági díjakból befolyt jövedelmét versenyírások díjazására, könyvtár-gyarapításra és jutalmazásokra fordítottuk. A tandíj 6 frt volt. Tandíjmentes tanításban részesült 54 tanuló. A gyorsíró-kör ezen évi történetében nevezetesebb mozzanatok : 1. Az évenkint szokásos budapesti írásversenyre az idén is küldöttünk versenyzőket: Zimányi Gyula ós Gera Antal VIII. o. tanulókat. Az 1896. nov. 22-én megtartott orsz. gyorsírás-versenyen mindkét előadónk nyertes lett. Zimányi Gyula a 220 szótagú, Gera Antal pedig a 180 szótagá diktátum gyorsírásáért érdemeltek egy-egy aranyat. 2. Az 1897. márcz. 30-ára, az Orsz. Magyar Gyorsíró-egyesület által hirdetett u. n. korrekt-stenogramm versenyen is szépen megállták a helyöket tanulóink, a mennyiben Gera Antal előadó ismét egy drb 10 koronás aranyat nyert, Zimányi Gyula, első előadó munkálata pedig, „bár az első' nyertesekével egyenlő' értékűnek tekintendő', de mivel előzőleg már elnyerte ezen díjat, munkálata most — a szabályzat értelmében — nem volt díjazható." Ezt írja levelében Bódogh János, ügyvezető igazgató úr, a körvezető tanár mégis Zimányi Gyulának a correct-stenogramm pályázaton való fényes sikerű szerepléseért ós előadói tisztében kifejtett buzgó munkásságáért elismerése gyanánt egy 10 koronás aranyból álló jutalomdíjat adott. Az Orsz. Magyar Gyorsiró-Egyesület ügyvezető igazgatója által aláirt okmányban ugyanezen pályázaton szabatos Írásukért dicséretet nyertek még: Czibula Antal, Martinu Lajos és Tóth Imre VII., Gombkötő Antal, Papp István és Schütz Antal VI., Kohn Emil ós Zacharia Emil V. oszt. tanulók. 3. 1897. febr. 7-én a szokott időben, az idén is megtartottuk Gabelsberger emlékünnepét az igazgató ós néhány érdeklődő vendég jelenlétében. Az ünnep a következő rendben folyt le: