Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1896

Ifi ezt nem fejtette ki, hanem előadja a július 12. és 13-iki zendülést, 1 sokkal rövidebben és kevesebb érdekkel, mint más újságok 2 és a magán levelek­szokása szerint néhány száz, vagy ezerrel megtoldva az igazi számot. Ép ily rövidséggel közli a bécsi újság nyomán Montmorin, Puysegur, Luycerne miniszterek lotételet, de az új miniszterek nevét már nem tudatja olvasóival, pedig ugyanott közli a bécsi lap. 3 Ugyancsak ily lényegesen megrövidített kiadásban közli a július 13. zendülést és a 14-it, ama nagy nap történetét, mely a forradalom véres drámájának nagyon is erős expositiója volt. 4 Kilátásba helyezi a lap még is, hogv adandó alkalommal bővebben fog beszélni a franczia felfordulásról. Beszél is később eleget. Ugyanis egy franczia veréb és fecske tévedt az Elyseumba s ezektől lehetett hallani ott mindenki nagy meglepetésére a franczia lázadásokat. Történt ugyanis, hogy Voltairerel egy napon született egy nevezetes veréb. A „Magyar Kurir"-nak hirthozó verebe, a mely gyakran segíti ki franczia hirek dolgában, azért emlegeti is gyakrabban hasábjain. Rossz időben látta meg a napfényt e franczia veréb, mert oly nagy jégverés látogatta meg a franczia hazát, oly keveset termett a föld, s így oly nagy lett az éhség, hogy a franczia paraszt, a mint a veréb mondja, „egy szem búzáért 100 verébnek is kész volna kiverni a szemét." Éhen halt ily­formán a Kurir barátja, a franczia veréb is. így került az Elyseumba, a „Magyar Kurir"-nak ugyancsak kedvencz hirgyárába, s itt beszéli el a ma­gyar verébnek, a ki a Holtak országába szintén csak minap került, hogy Francziaországban az 1788—89-iki tél, majd a jégverés miatt óriási az éhség, hogy a király 80,000 emberből álló sereget rendelt ki három táborban Páris körül, mely szám azonban nem egyezik más újságok számával, 5 hogy a „nemzetbéli seregek" nem hogy engedelmeskednének a királynak, sőt ellen­kezőleg, seregestül állanak a néphez s a népre tiizeltető Lambert herczeget a nép dühe ölte meg. 6 E híreket a lap valamely franczia levelezőjétől vette át, illetve kidol­gozta, mert a bécsi lappal semmiféle hasonlatosságban nincsen e részletek tekintetében. így juthatott ama levél birtokába is, melyet a közrend Franczia­1 Magyar Kurir LVIII 848. 2 Hamburger Polit. Joum. 1789. 891. Wiener Zeitung 1789. júl. 29. 1924—25. 1. Rogonsburg. Staats-Relat. 1789. júl. 20. sz. 3 Wiener Zeitung 1789. júl. 29. 1924. 1. Magyar Kurir 1789. 848.', 849. 1. LVIII. 4 Magyar Kurir 1789. LVIII. 849. Wiener Zeitung 1789. júl. 29. 1924—25. ós aug. 5. 1991. 1. V. ö. Regensb. Staats-Relat. 1789. júl. 24., 26. sz. Hamb. Polit. Journal 1789. 2. Bd. 891—9:1. és 905—908. 5 Wiener Zeitung szerint 35,000. Lísd 1789. július 22. sz. 1801. Hamb. Polit.. Journal 1789. 2. Band 847. 6 Magyar Kurir 1789. LIX. 853—856. V. ü. Wiener Zeitung aug. 5. 1991. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom