Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1896

11 A hírlapirodalom mellett a politikai kérdések megvitatására megindul a röpiratirodalom, mely már elvont elveket fejteget minden tekintet nélkül a helyi viszonyokra, mert franczia példa nyomán csak egy ideális államrendet helyez oltárára, melynek érdekében szónokol, melyhez imádkozik. Igaz, hogy hírlapjaink nem tarthattak lépést más irodalmi termékeinkkel, illetve irodalmi fejlődésünkkel. Idegen minták után kellett menniök, melyek pedig szintén színtelenek ós igen gyarló tartalmúak voltak, melyek elvet vagy egy kitűzött czélt nem szolgálnak feltétlenül. Nem volt azonkívül olvasóközönségük, mert a hirlapolvasás nem volt akkor oly szellemi szükséglet, mint például napjainkban. A tulajdonképeni politika amúgy sem tartozott a hírlapok keretébe, mert az a kormány közegeinek kizárólagos foglalkozása volt.

1 De nemcsak hogy nem volt olvasóközönségük, hanem hírlapíróink sem voltak, az egy Szacsvayt kivéve, noha egy kis hirlapiró sereg lankadatlanul dolgozott csekély tehetségével. Ide vegyük még a közlekedés lassúságát és bizonytalanságát, minek következtében friss hireket alig lehetett volna közölniök e lapoknak, valamint azt, hogy úgyszólván mind egy közös forrásra voltak utalva s mint látni fogjuk, s előre is láthatjuk, hogy a legfinyásabb igényeket nem fogják kielégíteni. Mindezek mellett éppenséggel nem szabad lenéznünk hírlapjainkat. Igaz, hogy egész Kossuthig nem találunk lapjainkban igazán komoly politikai vezérczikkeket, politikai bírálatokat, mert részben nem mertek ilyet tenni, részben hiányzott előkészültségük, de már az a körülmény, hogy érdeklődtek a külföld haladása, annak szabad mozgalma iránt, hogy amennyire szabadságukban állott, hozták a forradalom minden komoly ós őrült tettének hírét, izgató beszédeit, nagyon is figyelemreméltó. Hírlapjainkban meg volt az akarat, mindig rajta voltak, hogy akár egy-két odavetéssel, néha egy-két szóval helyeseljék a forradalomnak ezt vagy azt a tettét, s nem ritkán esett meg, hogy a censura egész sorokat, néha egész lapokat törölt. Hírlapjainknak haladó törekvését tagadni nem lehet, de meggátolta azt a censura. Midőn ugyanis 1789-ben megkondult a vészharang Francziaországban, hangjai nagy zúgással verődtek vissza az európai királyi palotákon. II. Lipót heves lázba esett s 1790. aug. 6-án kiadta azt a censurai szabályzatot, mely meghagyja, hogy gyanút vagy bizalmatlanságot keltő hírt nem szabad közölni ; nem szabad semmi olyasmit, ami csorbítaná a kormány tekintélyét, vagy a fejedelem iránt köteles tiszteletet és hűséget; a kedélyt ingerlő országgyűlési beszédeket el kell hallgatni, s a külföldi forradalmi mozgalmakról csak azokat szabad közölni, melyek a bécsi újságokban is megjelentek.

2 A censura tehát megkezdte gyáva munkáját a külföldi lapokon, köny1 Feronczy: A magyar liirlapirod. tört. 1780—1867. Laull'cr. Budapost. 18—19. 1. 2 jalcab Elok: Az erdélyi hírlapíród, tört. 42.