Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1895
115 szavalata következett ily c-zíir.nr.el: E. Ko\ács Gyula »Hajnal uiam«, zongorán kísérte Erdélyi Sándor. VII. o. lanuló, a vendégek kiváló tettszéssel jutalmazták ezen előadást, mely után az ünnepélynek legkedvesebb darabjában gyönyörködött az ünneplő közönség : Egyveleg Erkel »Hunyady László« cz. dalművéből, előadta a főgymn. zenekar. A mint az öröm nyilvánulások megszűntek, a programm legérdekesebb tárgya következett : a pályadolgozatok eredményének kihirdetése. A főgymnasium igazgatója elismeréssel emelé ki a kör egész évi működését s azt a szorgalmat és eredményt, melyet a pályadolgozatok elkészítésében nyilvánított ; lelkükre köté az ifjaknak, hogy azt a becsületes munkálkodást, melyben e tanév alatt is irányt kaptak, ezután is kötelességszerűleg folytassák, támogassa munkakedvüket a fölmutatott eredmény, vegyék jutalomnak és törekvésök fokozójának a tanári-testület Ítéletét s munkálkodásuk elismerésének a nagy közönség megtisztelő érdeklődését; köszönetét nyilvánítá a kör jótevőinek, hogy az ifjak törekvését anyagi áldozatokkal is gyámolíták s így nem kis mértékben járultak az elért eredményhez. Különösen kiemelte t. buziási Eisenstädter Róbert urat, kinek ajándékából az önképző-kör legszorgalmasabb tagjai jutalomban részesülnek : az ezüstérem Rack .János, VIII. o. tanulóé, a bronz-érem Bogner János, VIII. o. tanulóé a kör tevékenységében kifejtett nagyobb szorgalmukért, Zimányi Gyula, VII. o! tanuló a »Kisfaludy-dijat« 21 frt értékű magyar szépirodalmi müvet az önképző-körben tanúsított munkásságáért. Végűi az igazgató köszönetet mondott a körvezető tanárának fáradságáért, úgyszintén a jelenlevő közönségnek, hogy az ünnep fényét megjelenésével emelni s az ifjak munkálkodását érdeklődésével jutalmazni szíves volt; befejezésül nagy lelkesedést keltett a Rákóczy-induló, melyet az ének- és zenekar hévvel és meghatottsággal adott elő. A kör tagjainak változatos tartalmú s elég gazdag könyvtár állt rendelkezésükre, mely a múlt iskolai év végén 1106 müvet tartalmazott 1622 frt 45 kr. értékben, a jelen évi gyarapodás 12 mű 37 frt 60 kr. értékben, s így a könyvtár jelenleg 1118 műből áll 1659 frt 82 kr. értékben. A könyvtár szaporodásának részletes kimutatása az »Ifjúsági könyvtár« czím alatt van közölve. Az önképzőkör ez évben előfizetett a Magyar Nyelvőrre, a Századokra, a Történelmi Életrajzokra, a Philologiai Közlönyre, a Természettudományi Közlönyre és Pótfüzeteire és tagja volt a M. T. Akadémia könyvkiadó vállalatának. Ezen iskolai évben a kör tisztviselői voltak : elnök: Rack János, VIII. o. tanuló, jegyző : Illics Ulászló, VIII. o. tanuló, pénztárnok : Wolleck Géza, VIII. o. tanuló, főkönyvtárnok: Bogner János, VIII. o. tanuló, első titkár: Zimányi Gyula, VII. o. tanuló, ki a beteg jegyzőt majdnem az egész éven át helyettesítette, második titkár : Becker Mihály, VII. o. tanuló, alkönyvtárnok: Nagy István, VII. oszt. tanuló. 8*