Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894
fig a Szent-István-társtílat igazgatója, 150 irtot küldött egy jó magaviseletű, s előmenetelő, szegedi születési!, róni. kath. vallású szegény ifjú számára ; nagysgos és t't. Debreczeni .lános egri apát-kanonok ur 10 aranyat boesájtott az igazgatóság rendelkezésére, hogy abban több szegedi születésű, róm. kath. vallású tanuló részesüljön; tek. dr. Zápory Nándor szegedi orvos úr 2 aranyat, tek. Jung Antal zsombolyai állomásfőnök úr 10 frtot; tek. Rénvi Gyula szeged-csongrádi takaréktári pénztárnok úr 1 aranyat adtak jó tanulók jutalmazására. Egyéb adományok alább, a Segélyegylet és Önképző-kör kimutatásainál nyugtáztatnak. Kedves kötelességet teljesítünk, midőn a kegyes adakozóknak intézetünk s ifjúságunk nevében hálás köszönetünket nyilvánítjuk. B) Felsőbb hatóságoktól érkezett fontosabb leíratok 1894. évi 168. sz. Az 1896-iki ezredéves kiállítás közoktatásügyi bizottsága felhívja a tanintézetet a kiállításban való részvételre s az erre vonatkozó útasításokat megküldi. 1894. évi 40601". miniszt. sz. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium megengedi, hogy az 1894—95. tanévre azon osztályokban, melyeknek területe 60D méternél nagyobb, a felveendő tanulók száma a törvényes maximális számot (60) nyolczczal meghaladhassa. 1894. évi 629. főigazg. sz. A tankerületi kir. főigazgatóság elrendeli, hogy a javító vizsgálatért folyamodó ifjak kérvényeikhez az I. és II. időszakról szóló értesítőjüket is mellékeljék. 1894. évi 50668. miniszt. sz. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendeli, hogy a beírás után jelentkező tanulók félvételét, az egész tanéven át, a tanker, kir. főigazgatók engedélyezhessék. 1895. évi 50667. miniszt. sz. A vallás- és közoktatási minisztérium elrendeli, hogy a középiskolák valamennyi osztályába a beíratások már a tanév végén is eszközöltessenek és pedig jún. 30-tól júl. 5-ig bezárólag. 1895. évi 10134. tanácsi sz. Szeged szab. kir. város hatósága a főgymn. 1894 — 95. tanévi tanügyi szükségleteire a tandíjakból 2376 frtot engedélyez. 1895. évi 12670. miniszt. sz. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a millennium alkalmából felhívja a középiskolákat, hogy iparkodjanak társadalmi úton ifjúsági segélyegyesületeket alapítani.