Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig korán át kényeztetik; tie maga fölött is keserű ítéletet mondott. Kegyetlen tapasztalás tanította meg erre később. »De hisz a gyermekek még oly fiatalok!« — mondogatják. — »Mit árt, ha egy kevéssé elkényeztetjük? Nincs káros hatása; hisz csak egynehány évről van szó!« Oh nem, az egész életről van a szó! — Az örök Igazság nyiltan kimondotta: »Az ifjú az ő útja szerint, midőn megvénül, sem távozik el attól.« (Prov. XXII. 6.) A gyermek élkényeztetésének különféle módja van. Elkényeztetjük szellemét meggondolatlanul túlhajtott dicséretekkel. Elkényeztetjük jellemét, ha mindenben saját akaratára hagyjuk; elkényeztetjük szívét, ha túlságosan foglalkozunk a gyermekkel, ha imádjuk, istenítjük őt. A gyermekek elkényezíetésének minden módját, azt a szomorú művészetet: tönkretenni az egész élet reményeinek korát két, minden emberi romlottság forrását alkotó szomorú elvre vihetjük vissza, t. i. az elpuhultságra és gőgre. El sem képzelhetjük, mi lesz az oly gyermekekből, kiket puha neveléssel elrontottunk, kiket folytonos hizelkedésekkel elkényeztettünk, kiket mindig érezhető gyöngédséggel vettünk körül, s hajlamaiknak, kívánságaiknak, tekintetüknek, lomhaságuknak s vágyaiknak mindenben engedtünk. Sokszor igazi kis vadállatok. Rendesen olyanoknak látszanak, kiket illedelmes, kedves, kellemes és rokonszenves gyermekeknek szoktak nevezni. Nincs oly behízelgő símulékonyság, nincs oly megnyerő alakoskodás, melynek titkát ne tudnák oly czélból, hogy tőletek óhajuk teljesítését kinyerjék ; ha nem figyelitek meg őket alaposan, elragadóknak találjátok ; ha azonban hirtelen észreveszitek az ő ravaszságukat és a ti gyöngeségteket, ha ellenállást kísérletek meg, ha tőlük a legkisebb fáradságot s a legkönnyebb figyelmet követelitek, úgy csakhamar tudtotokra fogja adni elkedvetlenedésök, haragos és daczos hallgatásuk, sőt durva és heves gorombaságuk, hogy e gyermekek szeretetreméltósága csalódás, hogy alapjukban és igazság szerint a szelídített állatokhoz hasonlóan csak a megszelidítésökre használt csaleszközök iránt fogékonyak s mihelyt kívánságuktól valamit megtagadunk, újra vad és rosszakaratú állatok, melyek harapnak és karmolnak. De talán túlhajtom a dolgot. — Hát képes-e ez annyira gyöngéd kor oly sokféle gonoszságra? Halljátok, miként gondolkoztak e tárgyról Feneion és Szt. Ágoston ; mindketten a kora gyermekkorról szólnak. »Figyeljétek csak meg, — úgymond Feneion — mint keresik már e korban is a gyermekek azokat, kik hízelegnek nekik, s mint kerülik azokat, kik szigorúan bánnak velők ; mily jól értenek a kiabáláshoz vagy hallgatás-