Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

17 De e téren semmi sem hasonlítható a gyönyörhöz, melyet nekem vizsgálataik szerzettek. Igaz öröm hatott át, midőn hallottam, hogy Vergilius, Homeros, Cicero, Titus Livius, Feneion és líossuet legszebb helyeit mily biztosság­gal recitálták, mennyi ízléssel fejtegették, mily hűséggel, melegséggel és lelkesedéssel értelmezték. Mi lehetett, volna rám nézve vigasztalóbb, mint tapasztalhatni a szellem nemes élvezetei iránt a meleg érzéket! — Ébre­dező értelmök e szellemek fényétől világosodott, s e nagy lángelmék tü­zénél lángra gyúlt! Csodálatosnak találtam, hogy századok múltán is egy Homeros, egy Vergilius, egy Bossuet, egy aranyszájú szt. János szelleme e fiatal lelkek­kel egyesül, azokat megvilágosítják, megtermékenyítik s magukhoz emelik. Ha játékaik, ha tanulmányaik nekem ennyi örömet szereztek, mit mondjak még jámborságukról ? Ezt szóval el sem lehet mondani. Mily gyönyör volt őket áhítatra gerjesztő kis kápolnájukban együtt látni! Mily élő hit! Mily forró imádság! Ünnepeinken és a soha el nem felejthető fölséges hajnali ájtatosságainkon valóban úgy tetszett, mintha az Úr angyala gyűjtötte volna és rejtette volna őket szent szárnyai alá. Különösen ily áldott napokban közeledtem szívesen hozzájuk, tár­salogtam velők, s iparkodtam szívükben olvasni. Ügy éreztem, hogy bol­dogságot, az ártatlanság békességét s az ég minden illatát lehelik. Természetesen koruk emberi gyöngése felhővel homályosítá el az ártatlanság és kegyelem ez örömeit; de ha a gyermeki természet e könnyű felhőzete egyszer szétoszlott, úgy e fiatal lelkek mélye hasonló volt az azur-kék éghez, melynek horizontjáról maga a Mindenható csillogtatta az isteni fénynek végtelen tisztaságát. Ilyenkor minden tettöknek bizonyos szép és kedves szemérmetesség, bizonyos öntudatlan erényesség új és rejlett értéket kölcsönzött. Ilyenkor legkisebb beszélgetésöknek, legegyszerűbb szavoknak megmagyarázhatlan és kimondhatlan kelleme volt, melynek lehetetlen volt ellenállni. Hányszor hallottam ilyenkor édes és bizalmas beszélgetés közben a gyermekek ajkai­ról valóban fönséges naivitásokat! Szeretetem a gyermekek iránt nagy volt, s mégis csak részben bír­tam kifejezni szívem érzelmeit, különösen azok iránt, kiknél jól láttam, hogy a kegyelem lassan-lassan mint változtatja át, mint szelídíti, tisztítja és nemesíti természetüket. Mily gyakran voltak köztük olyanok, kikről elmondhatom, hogy ben­nök a jelenlevő és személyes Istent ismertem föl és szerettem meg! Gyer­mekkoruk hasonló volt a Megváltóéhoz; »növekedtek korban, bölcseségben s Isten és emberek előtt szeretetben.« 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom