Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894
fig ifjú is, ébredez és minden előtt, mi környezi, feltárul, hevesen tör a táp után, mely vágyát ingerli és siet azon hiú örömök élvezetére, melyek ártatlanságát csakhamar beszeplősitik. Én mindezt bevallom s mért is tagadjam? Hisz ép e tapasztalatlanság, e gyöngeség, a számtalan veszély s kiváltkép e kor hibái érdeklik szivemet, keltik fel gyöngédségemet, s kell, hogy még a közönyösség részéről is atyai gondot és figyelmet csikarjanak ki. Ismétlem tehát: a gyermekkor hanyag, figyelmetlen, gőgös, heves, önfejű ; a szórakozottságnak, a hirtelen haragnak és gyönyörhajhászatnak kora, minden illusiónak s ezért minden elfajulhatásnak s így a nevelés összes fárasztó gondjának kora. De mondaná Feneion, ez egyszersmind az egyetlen kor, melyben az ember mindent megkísérel magán, hogy megjavuljon. És kérdem, mi kelthet nagyobb szeretetet, sőt hozzáteszem, mi érdemelhet nagyobb tiszteletet, mint az oly fiatal lény, ki összes erejével azon van, hogy megjavuljon? Nem ez-e egyike a gyermekkor legfönségesebb és legmegindítóbb kiváltságainak? A férfikor s különösen az aggkor úgyszólván támasz nélkül áll hibáival szemben ; csak nagy nehezen térhet le az egyszer választott szerencsétlen útról, s csak nagy nehezen irthatja ki a vele öregedett hibát. Számára rendszerint csak a szokás által meggyöngített és megromlott természete marad meg. A gyermekeket illetőleg, ha nekik is megvannak a felnőttekhez hasonlóan természeti hibáik, de legalább nincsenek szerzett hibáik, melyeknek az idő folyása, a megszokás hatalma s a teljesen rosz útra tért természet végzetes ereje joggal adja a bűn nevét. Hajtok még minden hajlítható és új ; könnyű dolog e gyöngéd növényeket feltámasztani és az égnek irányítani. Semmi kopott, semmi avult nincs ez itjú és élettől duzzadó teremtéseken. S ezért minden hibái daczára nincs szeretetreméltóbb valami, mint a gyermek értelme és veleszületett erénye — »liiium inter spinas, liliom tövisek közötti, mondja a Szentírás ; — nincs megindítóbb, mint megfigyelni, midőn a gyermek az első erőfeszítéseket végzi önmagával szemben, hogy megjavuljon. Mint kell őt ilyenkor bátorítani és támogatni ! Mily szeretettel kell vele éreztetni és megértetni, hogy igyekezeteért áldjuk az Istent, s boldognak érezzük magunkat. Teljesen át kell bennünket hatnia a meggyőződésnek, hogy egy gyermeknek, ki azon van, hogy szeszélyeit legyőzze és maga fölött úr legyen, ki hibáit érzi, azokat őszintén bevallja s miattok magának szemrehányásokat tesz, ki a bűnök ócsárlóit szereti s maga kezdi meg ily korán tökélyesítésének nagy művét — ily gyermeknek sohasem lehetünk gyöngéd bátorítással elegendőképen segélyére.