Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1893

7 e toprongyos fiúk, kik valóságos szeretetreméltó szemtelenséggel akarlak ránk tukmálni tárgyaikat. Hatás kedvéért közben-közben egy-egy vörös vagy zöld fényű gyufát gyújtottak meg s e kivilágítás okozta hatás reményiben újra megújult a kinálás ostroma. Jaj volt annak, ki az egyiktől valamit megvett ; a többi mind rátámadt. Mosolyogva álltuk ez újra és újra megújuló ostromokat, míg a kapilány el nem kergette őket, s a horgonyt felszedetve el nem indultunk. Reggel már az albán partok mellett haladlunk. Körülöltünk az otrantói szoros nyugtalan, olvasztott ólomhoz hasonló hullámai, balra az Akrokeraunia rideg, phantaslikus szirtjei. Mintha a „i'UFFÚR/YÍQTRA ZHVQ" laknék csúcsain. — Megértettük, hogy a tengeri hajózás kezdetleges állapotában miért lett annyira hirhedt ez út. Midőn az otrantói szorosból kijutva az ión tenger szelíd hullámait szelte hajónk éles orra, kedélyem is megszabadúlt a komor nyomástól, s világába behatolt e vidék üde, verőfényes légkörének, regéktől visszhangzó édes lehe. (iörög ég alatt vollunk. Hajónk déltájban velett horgonyt Corfu öblében. Ki ne hallott volna Odysseusnak, a trójaiak ellen vonult görög hősökegyik legkiválóbbikának szomorú bolyongásairól? Ki ne olvasta volna meghatottsággal azt a páratlan szép előadási, melylyel Homéros, a köllők királya, a család és haza cultusát dicsőítő eposában e hányt-vetett hős szenvedéseit tolmácsolja ? Odysseus Kalypsó nymphától megszabadulva, kis hajóján már tizenhét napja vitorlázik a tengeren s a tizennyolcadikon föltűntek már előtte a phaiak föld árnyas hegyei. Ekkor azonban haragosa, a hatalmas földrengető l'oseidon, meglálja őt s kezébe kapván három-fogú szigonyát összevonja a felhőket s felkavarja a tengert. Összecsap egymással az Euros, meg a Notos, meg a viharos Zephyros s a derfithozó Boreas s hullámot hullámra hömpölygetnek. Odysseus kibukik tulajából, árbocza középen ketté törik s vitorlája rudastól a tengerbe hull. — Leukothea tengeristennő, a széplábú Jno, könyörül meg rajta. Átadja neki bűvös fátyolát, melylyel kiúszhatik a phaiákok földjére. Két éjen és két napon át hányta-vetette még a hullám, midőn egészen kimerülve egy szép folyású folyam torkolatánál megmenekül, s a folyó melletti sűrűben el is alszik. Hajnalban ezalatt a városban Alkinos király szép leánya Nausikaa e szavakkal lép atyja elé: »Édes apuskám, nem fogatnál be számomra egy magas, jó kerekű kocsiba, hogy mosni vigyem pompás ruháimat, melyek most szennyesen hevernek ? Neked magadnak is úgy illik, hogy tiszta ruha legyen a testeden, mikor a főurakkal tanácskozol, s öt fiad is