Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1893

22 Majd bejelentik a versenyek negyedik részéi, a legnyersebb, legizgalmasabb részt, a pankrationt. Ilt az ellenfeleknek minden szabad, ütnek, döfnek, fojtogatnak, harapnak, rúgnak, s ha földre buknak, ott folytalják a küzdelmet a kimerülésig. A stadionban a versenyeket befejezi a fegyverfutás. Hatalmas, athleta alakok sisakkal, lábpánczélban, karjukon nehéz kerek pajzszsal futnak az olajágért. S a nézőközönség kora hajnaltól késő délutánig türelmesen kitart, tűrve hőséget és szomjúságot, elszenvedve a port s a tolongást. Egész lelkéből vesz részt a versenyekben, az öröm édes izgalmát, s a veszteség fájó érzését a küzdőkkel együtt érezve. S ép oly szenvedélylyel nézi másnap a hippoclromosban a kocsiversenyeket. Hellas leggazdagabb férfiai küldték el négyes fogatú kétkerekű kocsijukat, melyeket vad vágtatásban ragadnak tova a pompás mének. Verejtékezve, de örömrivallgással érkezik be az első, s győzelmét nem zavarja, hogy két ellenfelének kocsija a fordulónál összeakadt, a kocsik összetörlek, s a kocsisokat véresen összezúzva ragadják magukkal a mének. Majd ott gyűl össze a közönség a Zeus templom aljában, s áhítattal hallgatja a templom opisthodomusáról a szellemi versenyeket. Hellas legkitűnőbb költői, történet-irói és szónokai versenyeznek a kitüntető olajágért. Harsány taps üdvözöl egy-egy megkapó részletet, mely a görög tehetség hatalmas voltát és görög nyelv bűbájos csengését hirdeti a hallgató közönségnek. A koszorúk, melyekhez az olajágakat egy gyermek vágta le aranykéssel a rácscsal körülvett szent olajfáról, az OMÍU xalhGií<pv.ro<i-ról, már ott vannak a Heraionban, az arany-asztalon. A nyertesek megkoszorúzása az ünnepélyek befejező s legfényesebb része. Az oltárokon ünnepélyes áldozatok lobognak, s az istenek jelenlétében teszik föl a versenybírák Hellas legkiválóbb embereinek homlokára a győzelmi koszorút. Kikiáltják nevöket, atyjokat és hazájokat, s az egész Hellas jelenlétében ünnepélyes menetben, fuvola-zene mellett járják be az Altis szent helyeit, hogy a Prytaneumban lakomával fejezzék be a nagy napokat. Ilyenek voltak Olympia szép napjai. S hova lettek e geniális nép megkapó, ideális ünnepei ? A zordon enyészet lebegtette felettök hollószárnyait. Időszámításunk 394-ik évében Theodosius császár beszüntette a játékokat, s ettől fogva Olympia a pusztulásnak lőn martalékává. Emberek romboló ösztöne, idők pusztító viharai egyaránt ásták a sírt s a száza-