Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1893

14 ezer évvel ezelőtt, midőn éjszaki Görögország erőteljes dór törzsei a Pelopponesusba nyomulnak, s ott a régi achiv uralom romjain megala­pítják Argost, Laconiát és Messeniát, a dórok által kizavart törzsek a l'elopponesos nyugoti oldalán, a Peneus és Alpheios völgyeiben új telepe­ket alapítanak, s közös szentélynek már ott találják az olympiai oltárt. S a Peloponnesos hatalmas fejlődése is ott indul meg, midőn a nyu­goti aetoliai törzsek a keleti dór törzsekkel az Alpheios partján a pelasgi Zeus ősi oltáránál szövetséget kötnek. Ipliitos, Elis királya, s Lycurgus Spárta királya újra szervezik az olympiai játékokat, s innen kezdődik e templomváros hatalmas története. Elmélkedéseimből egyszerre a vonat fütyülése, majd a vonatvezető­nek száraz, közönyös hangú kiáltása: Olympia ébresztettek föl. Nem egé­szen egy óra alatt értük el Olympia új, antik stilú kis indóházát. Edes izgalommal ugrottunk ki kocsiainkból s szemünk rögtön Kronos dombját kereste, melynek lábánál terül el Zeus szent ligete, az Altis. Vagy negyedórányira voltunk még Kronos ősi dombjától, s nyugtalan vágygyal vezetőnkkel rögtön útnak indultunk. De a modern kor realisabb Géniusa mintha megsokalta volna nagy idealismusunkat, szinte ábrándos pietásun­kat. Szükségesnek tartolta bennünket a való élet prózai nyomorára figyel­meztetni. Kktelenűl poros úton kellelt haladnunk, melynek kellemetlensé­gét csak növelte a föld porával együtt kavargó szénpor. Szenet hordó elcsigázott öszvérek hosszú sora haladt el mellettünk, még elcsigázottabb, nyomorúságos vezetőikkel. Minlha csak egy széntárna közelében jártunk volna. Csak midőn letértünk a gazzal és kóróval szegélyzeit útról s a mezőn át. a Kladeos patakon saját vezetőnk által kövekből rögtönzött hídon átkeltünk, s néhány perez múlva előttünk voltak Olympia tiszteletre méltó romjai, csak akkor éreztük újra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Honnan vegyek előadásomhoz színt, hogy híven lefesthessem, mit éreztem az olympiai romok megpillantásánál? — Amint a Kronos domb mellett befordultam, s egyszerre előttem volt a sík hatalmas és szo­morú romjaival, úgy éreztem magam, mintha egy genialis nép legkivá­lóbb emlékeinek temetőjét látnám. Óriási oszlopdobok, melyek hosszú századokkal való lassú küzdelemben legyőzetve szanaszét hevernek a föl­dön ; templomok lépcsőzeteinek erősen megrongált maradványai, melyeken egykor ezer és ezer áhítatos szemtől kisérve méltósággal haladt az istenek papja; hatalmas alapépítmények, melyek ridegen törnek elő a földből, mintha bosszankodnának, hogy merész kezek csendes sírjokből kiásták, némán meredező töredezett boltozatok, s festéseik nyomát még megőrzött oszlop fejezet-töredékek ; szanaszét heverő kétezer éves márványdarabok :

Next

/
Oldalképek
Tartalom