Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1890

4 Ezen czél megvalósítása képezi a növények életét. A növény csak a fejlődés bizonyos fokán felelhet meg rendeltetésének ; hogy ezt elérje, neki is, mint a többi élőlénynek, munkálkodnia kell, önmagából kell ki­fejtenie mindazon eszközöket, a szerveket, melyeknek segítségével élet­czélját megvalósíthatja. A növény a magból fejlődik. De az aránylag kicsiny magban koránt sincs együtt azon anyag, melyből a növény megalakulhat. A fejlődő nö­vénynek tehát máshonnan kell beszerezni az anyagot, mely a tökéletes kifejlődéshez szükséges ; mivel a növény helyhez van kötve, csak a köz­vetetlen környezetből veheti azt. A növény környezetét a talaj, víz és levegő képezik, tehát ezekből veszi föl azt, amire a fejlődésben szüksége van, a táplálékot; épen azért első sorban azon szervei fejlődnek ki, me­lyekkel ezen fontos működést végzi, u. m. a gyökerek és levelek. Hogy a gyökerek és levelek rendeltetése csakugyan a táplálék fölvétele, bizo­nyítja elhelyezésük és számuk. A gyökerek a földben, a levelek a leve­gőben terjeszkednek ki, még pedig oly nagyságban és számban,, amint ezt a növénytest megkívánja. A kicsiny fűszál egy gyökérszállal és néhány levéllel beszerzi azt, ami az életföntartáshoz szükséges; míg a fának messze elágazó gyökerekre és nagyszámú levelekre van szüksége, ha élni akar. A gyökerek és levelek a környezetből szerzik be a táplálékot, mely a növénytest kifejlődésére fordíttatik. De a környezet anyagát a maga valóságában hiába keressük a növénytestben ; mi azt bizonyítja, hogy a növény olyan élő, szerves anyaggá változtatta át az életnélküli, szervet­len táplálékot, mint aminő a test alkotásához szükséges. Ezen működést átváltoztatásnak, assimilatio-nuk nevezzük, mely a zöldszínű növényrészek­ben megy végbe. A táplálék-fölvétel és az assimilatio képezik együttvéve azon életműködést, melyet táplálkozásnak nevezünk. Minthogy növekedés csak akkor lehetséges, ha az ahhoz szükséges anyag megvan, azért először fejlődnek ki azon szervek, a gyökerek és levelek, melyek ezen fontos működést végezik. Ha a táplálkozási szervek elég jól működnek, meg­alakul a növény legfontosabb szerve, a virág, melyből a szaporodás tu­lajdonképeni szerve, az életképes mag fejlődik. Az eddig mondottakból világos, hogy a növény csak akkor fejlőd­hetik, ha táplálkozik. Magát a működést csak eredményeiben, a külső fejlődésben láthatjuk, de ennek menetét közvetetlenül nem szemlélhetjük, mert az a növénytestben, zárt ajtók mögött történik; hanem alkalmas eszközök segítségével ide is bepillanthatunk. Ha valamely fűnemü növény szárából keresztben hajszálvékonyságú metszést készítünk és nagyítóval vizsgáljuk azt, a növény bensejében hálószerű szövetet találunk, melynek szemei többé-kevésbbé egyenlő nagyságúak. Ha a szárat hosszában met­szük, akkor is hálószerű szövetet kapunk. A két irányban eszközölt met

Next

/
Oldalképek
Tartalom