Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1888
7 siker koronázza. Az elméleti téren a középiskola reformjáért folyó küzdelmok napról-napra újabb szempontokat s újabb részeket vesznek bonczoló késők alá, s a gyakorlatban, ha a dolog természeténél fogva lassúbb és óvatosabb lépésekben is, de folyton fejlődésben van ez intézmény. S mindezt olismorve inégis be kell vallanunk, bogy van e reform-küzdelmoknek egy nagy hiányuk, mely lehetetlenné teszi a középiskola kérdésének alapos, helyes megoldását. E hiány onnan van, hogy e küzdelmeknek nincsenek megállapodott vezérelvei. Ha megfigyeljük a szellemes következtetéseket, a tetszetős terveket, az érdekeinknek s fogalomkörünknek hízelgő újabb és újabb szempontokat, egyes részletek és mellékkérdések finom feldolgozásait, melyekben e küzdelmek annyira gazdagok : csak inkább kétségbe ejt a kiegyenlíthetlen ellentét, mely az alapkérdések körül lépten-nyomon fölmerül. Szinte meginog hitünk a probléma megfejthetőségében, ha látjuk, hogy fegyelmezett észjárású férfiak gondolkozása egy és ugyanazon kérdés fölött oly élesen ellontétes eredményre jut. Könnyen elképzelhető a boldogúlt közoktatásügyi miniszternek, tanügyünk e lelkes ősz vezérének lelki-hangulata, midőn magas látkörü szellemének egész odaadásával, nemzetünk legkiválóbb tanférfiainak közreműködésével, gazdag tapasztalatok és hosszas tanulmányok után megalkotja 1883-ban az új középiskolai törvényt, megadja minden lehető téren középiskoláink fejlődésének föltételeit, sőt már az első években élvezheti e fejlődés zsenge gyümölcseit: s már három évre rá, midőn kezébe akad egy francziának, Raoul Frarynak munkája, moly tele iróniával intéz ostromot a fennálló középiskolai rendszer ellen, késztetve érzi magát e munkát lefordíttatni. Eltérők lehetnek a felfogások arra nézve, hogy voltaképon mi indíthatta közoktatásügyünk ősz vezérét arra, hogy e müvet oly sietősen lefordíttassa s közrebocsássa, s lia a lehető legnagyobb optimismussal veszszük is kisérő szavait: „nom merném a szerző minden állítását aláírni, vagy azok nyomán középiskoláinkat rögtön újjá szerezni," annyi bizonyos, — s valószínűleg nemcsak o könyv hatása alatt — hogy megfészkelte magát agyában a kinzó gondolat, vájjon alapjában nem tévesztett irányú-e összes törekvése ? . Ily jelenség szomorú világításba helyezi a kérdés megfejtését czélzó törekvéseket. Minden megállapodott czél és irány nélkül hányódnak s a gondolatok ez anarchicus világában még életrevaló eszmék sem birnak érvényesülni. Hiszen csak kisérjük figyelemmel a középiskola jövőjéért küzdő két legkiválóbb tábort, s egész mélységében tátong előttünk az áthidalhatatlan ür, mely a kettőt szétválasztja. A conservativ irány lényegében a régi gymnasium érdekébon lép sorompóba, s bár az új áramlatnak kénytelen volt tért engedni, állhatatosan a classicus képzést tartja rendszere központjának ; a modern irány pedig teljesen szakítva a hagyományos gymnasiummal, sőt ebben találva a középiskolai tanítás eredménytelenségének okát, az új kor társadalmi irányaiból teljesen új alapon