Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1887

Helene meg, mikor látja, liogy mennyi bajnak lett az okozója, az öreg Priamosz előtt e szókra fakad (u. o. 173.): „Bár inkább gonoszul elvesztem volna, fiaddal Mint ide jöttem volt." S ugyanígy sohajtoz sógora előtt (VI. 344.). — Akhilleusz is, (

I. XVIII. 98.) mert nem siethetett barátja segítségére. Az öreg Priamosz meg elkeseredésében így szól kilencz gyermekére (XXIV. 253.): „Vajha mindnyájan együtt ölettetek volna meg Hektor helyett!" Az érzékeny kebelnek o nyilatkozatai teljesen ugyanazok, melyek a mai napig változatlan kriterionjai a kedély emberének, akinek szive olyan, mint a rezgő nyárfa levele, melyet a legkisebb szellő mozgásba hoz. E tekintetben is kitűnően festi hősét, Akhilleuszt, akinek alakján Homérosz úgy látszik, ifjúsága egész hevével csüng; ez az ö ideálja, ennek képzeli magát, s tán ez a lélektani oka annak is, hogy o rettenthetetlen hőst, akinek puszta kiáltásától hadseregek rémülnek meg, oly érzékeny szívünok, oly bánatos kedélyünek festi. Mikor ez Agamemnon ellen megsértett férfiúi büszkeségének egész indulatával tör ki, és fejedelmi pálczájára tesz esküt, ily mélabúra hajló szavakkal vé^zi esküjét (I. I. 240) :' „Majdan eszébe jutand még egyszer Akhilles az összes Argosi tábornak, ha ezen, bármennyire búsulsz, Nem lesz eröd igazítni! Midőn egymásra omolnak Emberölő Hektor kézitől, te magadra haragszol, Hogy mire sem becsiiléd a legderekabbik akhivot !" Es inkább epeszté szivét hajóinál maradva, habár a harczi zaj után vágyódott, (u. o. 491.) Mikor pedig a sátorában lakomára gyűlnek össze, s Odüsszeusz ráköszönti poharát és kibékülésre akarja birni, hogy, ha már Agamemnónt nem tudja szivelni, tekintsen legalább honfitársaira, Akhilleusz válaszából az a fájó, elkeseredett hang szól ki, melyet éreznek azok, akik munkájokért nem látnak elismerést, érdemeiket meg figyelmen kívül hagyják (I. IX. 316.) : „Nem volt semmi köszönet abban, hogy ellenséges férfiakkal szüntelen harczoltain. Egyenlő jutalma van a veszteglőnek és annak, aki erősen harczol, s ugyanazon tiszteletben áll a gyáva és a bátor. Egyaránt hal meg a tétlen ember és aki sokat dolgozott. Nincs is semmi előnyöm mások fölött, jóllehet fájdalmakat szenvedtem lelkemben, és mindig viadalnak tettem ki az életemet." IIa Homéroszban Türtaiosz harczias szelleme lakozik, bizonyára keményebb szivűnek rajzolja hősét, akit ilyen érzékenykedések nem bántanak és nem hozzák ki sodrából! S hogy már költőnk ismerte a szív azon betegségét, miszerint a, rendkívüli epedések, vágyakozások felemésztik a lélek hüvelyét, a testet,