Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1887

29 kecskepásztorát, melyben a többi közt ezt is mondja: „Láttam már dús liázban boldog időket néhanapján magam is." XX. 201. Filoitiosz, a derék ökörpásztor így kiált fel: „Zeus atya, nincs nálad rettentőbb isten az égen, Hogy nem szánod az embereket, ha világra teremtéd, Búnak bánatnak kínos fájdalmira vetni!" Mint jellemzik Homérosz finom árnyalatú kedélyét azok a beszédek, melyeket az alvilágban (XXIV. ének.) a hősök egymáshoz intéznek; 24 -34. Akhilleusz megszólítja Agameinnont, s szánakozik rajta, hogy miért nem esett el inkább Trója alatt, mily dicsőség lett volna az ránézve! A 34—97. versekben Agamemnon magasztal ja Akhilleuszt: „Te halottadban sem vesztéd, lelkes Akhilleusz, Nagy nevedet, hanem emléked mindenha virágzik." Mint jósol e sorokban halhatatlanságot a költőnk, kit N. Sándor is irigyelt a hőstől, s boldognak mondotta, mert volt Homérosza — könnyen kivehető. S a 191—201. sorokban a szerencsétlen Agamemnon üdvözli a sok hányattatás után a boldogság révpartjába érkező Odüsszeuszt: „Laertésznek eszélves gyermeke, boldog Odüsszeusz, Élted párjával de szerenesés férfin voltál ! — — — Az okáért el sem enyészik Híre magasztos erényének, sőt kellemes dalt Szerzenek a népnek menny istenségei róla." Egyúttal lehetetlen e sorokból ki nem érezni nagy költőnknek azon ihletett jóslatát, melylyel halhatatlanságot igér magának. Nem mondja ugyan ki oly nyíltan, mint Horatius a „Non omnis moriar, multaque pars mei vitabit Libitinani" (<). III. 30.) sorában, vagy Petőfi a „Jövendölés" cz. költeményében, de azért az az öntudat szól ki belőle, mely minden nagy költőnél feltalálható, s mely érzi müveinek elévülhetetlen értékét! (Különben 1. „Nagy költök jóslatai halhatatlanságukról" cz. értekezésemet „Szegedi Hiradó" 1886. 45. sz. és „Szabadság" 1886. 235. sz.) „Érdekes jele még a költő némi subjectivitásának — mondja dr. Csengeri Odysseia kiadásában (LX11I. 1.) — hogy némelyik személyét (mint Menelaoszt, Eumaioszt) második személyben maga megszólítja (apostrophe)." Nézzünk erre is egy példát az I. XVI. 783. s következő soraiban, ahol Patroklosz már háromszor rohanta meg a trójaiakat. „De midőn már negyedszer tört ki, akkor bizony megjelent neked, Patroklosz, az életed vége. Mert találkozott veled a kemény csatában a rettenetes Foibosz." Vagy a 843. sorban : „Ezt pedig ájulva megszólítád, Patroklosz lovag." És előbb u. a. ének 692. versében: „Ekkor kit öltél meg először, kit utószor, Patroklosz, midőn már az istenek halálra hittak téged !" Patrok-