Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1886

A szegedi főgymnasium uj épülete, visszapillantás­sal az intézet történeti vázlatára. (Folytatás.) III. Mult tanévi Értesítőnkben közzétettük főgymnasiumunk uj épü­letének történetét s ezzel kapcsolatban megismertettük annak tanter­meit és egyéb helyiségeit. Czikkünkből az érdeklődő közönség meggyőződhetett, hogy az épület tervezésénél kiváló gond fordittatott az egészségügyi követelményekre s nevezetesen arra, hogy a tantermek világosak legyenek s tiszta levegőben szükséget ne szenvedjenek. Egy tanéve mult, hogy az épületet átadtuk czéljának, s ez idő alatt azt tapasztaltuk, hogy a termek az ifjak egészségi állapo­tára csakugyan jótékonyan hatnak, mit első tekintetre leolvashatunk az ifjúság vidor tekintetéről. Szerény czikkünk kiegészitéseül és egyszersmind befejezéseül megismertetjük még tanintézetünk bebútorozását, mely, ugy hiszszük, szintén nem lesz érdektelen az iskoláztató szülőkre. Nem szorul ugyanis bizonyitgatásra, hogy az iskolának, ha az egészség követelményeinek mindenben meg akar felelni, a világosság és tiszta levegő mellett még egy harmadik, nem kevésbbé fontos kellékkel is kell birnia, s ez a czélszerü bútorzat. A mely iskolában e három kellék megvan, az az iskolalátoga­tásnak tulajdonítani szokott számos betegségek egyikének sem leend okozója, vagy ha talán az ifjú azokat már magával hozta volna, azoknak ápolója. i*

Next

/
Oldalképek
Tartalom