Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1882

— 3 o — nézve örök dicsőséggel jutalmazták, a jelenben pedig a jólétnek voltak kútforrásai. Ezen állítást kissé megvilágítom. Perikies nagyszerű terveket, időt igénylő művészi feladatokat tűzött a nép elé. Az építő anyag megvolt: kő, érez, elefántcsont, arany, ébenfa és cziprus. Volt elég kézműves is feldolgozásukra: ácsok, képfaragók, kovácsok, kővágók, festők, arany- és elefántcsontmüvesek, képírók, hímzők, díszítők ; azonfelül szállításukra mindennemű segédek: hajósok, legények, kormányosok a tengeren; a szárazon kerékgyártók, útcsinálók, bányászok. Végre minden mesterségnek volt alsóbbrendű munkás serege, mely eszközéül szolgált, épúgy, mint a test a léleknek. így minden korú és sorsú ember foglalkozást talált s az egész városban elhintették a jólét magvait. Azután csakhamar megindúlta munka, készültek a középületek, melyek nagyságra nézve is kiválók, de alakjuk és szépségük tekintetében utánozhatatlanok. Jól tudta Perikies, hogy az idő, melyet ily nagyszerű épületek igénybe vesznek, oly kölcsön, mely a nemzeti fényés dicsőségben hozza meg a kamatot. A görög műépítészeknek kétségkívül leghívebb képviselői a görög templomok. Nem is említem fel a görög isteneknek templomait, melyek egyes városok díszét képezték; itt csak a Perikies által építtetett azon két templomot emelem ki, melyek szépség és művészi érték tekintetében minden más templomot és épületet fölülmúltak: a Parthenont és Erechtheumot; amaz Athena istenasszonynak volt szentelve, kinek szüzességéről nevezték azt szűzi templomnak, vagyis görögül mondva Paríhenónnak; emez pedig Erechtheusz, attikai hős emlékét örökíté. Oly két épület ez, melyekről leolvashatjuk a görög nemzet szellemét, le a szépségnek építészeti törvényeit. Mind a kettő a görög nemzeti szellem virágzó korának eredménye, mind a kettőben meg van testesítve a szép láthatatlan eszméje. Kiemelem itt még az Odeiont, mely a görög szabadságharezok egyik fényes emléke volt; ebben zene-ünnepélyek tartattak. Szépségére nézve mindegyik egy-egy remeke az ó-kornak, míg virágzó épségében mind mai napig üde és új. Az örök ifjúság kellemessége vonta mintegy őrző fátyolát föléjök, védve az idő minden bántalma elől; mintha örök tavaszt lehelt volna beléjök alkotójuk, oly lélek él bennök, mely soha el nem évülhet! De nemcsak a görögöknél látjuk a szépnek ezen iparfejlesztő és az állam jólétét és hatalmát előmozdító hatását, hanem Európa más műveltebb nemzeteinél is, különösen akkor, midőn a művészetek a fejedelmi udvarokban is pártfogókra találtak. Ezen felkarolása a művészeteknek az uralkodók részéről rendesen összeesik azon nemzet fénykorával. Nézzük, mit látunk e tekintetben az angoloknál? Igaz, hogy a gyakorlati életre, s még inkább az iparüzleti tevékenység legfőbb