Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1882

— 13 -— XX. Az aesthetika rövid története. Az imént elmondottakból kiviláglik azon beigazolt valóság, hogy a szép eddig szavakkal meg nem határozott eszme; ennek bővebb megértetéséhez és tágabb értelmezéséhez kivánok járulni azon összegyűjtött adatokkal, melyek a széptannak, mint önálló tudományágnak történetéhez tartoznak. Minden ember, legyen az a műveltség és társadalmi rang bármely fokán, bir, habár öntudatlanul is, több-kevesebb képességgel, fogékonysággal a jó, igaz és szép iránt. Annyira velünk született, annyira belénk oltott sajátság ez, hogy jótékony hatása alól magunkat kivonni egy lenne emberi méltóságunk megtagadásával, annyit tenne, mint bűnös könnyelműséggel minmagunk ellen dühöngeni. Milton, Angolország elsőrendű költője, az „Elvesztett paradicsom" czimü remek hősköltemény hírneves szerzője, ki a 17. században élt, (elvesztette szemevilágát s mint vak, világtalan halt meg) a költészetnek és igy a szépnek történetéről, és az emberi kedélyre való hatásáról elmélkedvén, élénk képzelettel azt mondja, hogy a megteremtett világ nagyszerű szépségeinek bámulatába merült és ezek által egészen elragadtatott első ember első nyilatkozatát a legfönségesebb Teremtő iránt, a szépnek látása, szemlélete csalta ki. Ez, kedves ifjú, ámbár egy költő phantásiájának a szüleménye, de mégis olyan nyilatkozat, melyet tökéletesen magunkévá tehetünk; hiszen nincs kétség benne, hogy az emberi kedélyt ősidőktől fogva leggyakrabban indíták meg az úgymondott aesthetikai érzelmek, melyek a kivülről ható benyomásokra keletkeznek. Nagyon szépen és az egész emberiségre vonatkozólag mondja Eötvös is „Gondolataiban", hogy „kereshetjük Istent eszünkkel, de megtalálni őt csak a szív által lehet". A léleknek a teremtés bájai által előidézett, fölemelő s túlvilágot sejtő hangulata tehát az emberi nem legkorábbi kedélymozgalmaihoz tartozik. De világítsuk meg ezen állítást kissé jobban, tegyük könnyebben felfoghatóvá. Mióta Flóra kedves gyermekei, a gyönyörű és illatozó virágok ; mióta a szivárvány, a békének égből földre nyúló hétszínü íve, vagy a csillagokkal bevont égboltozatnak fönséges kékje, avagy a tüzes villám s ennek dörgő kísérője, az emberre hatnak: azóta jelentkezik a kedély mélyén a gyermeki félelem, azóta tűnik föl, először ugyan csak boldogító sejtelme a szellem létének a természetben, majd