Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1877

Ha naprendszerünk és sötét bolygónk alakulásának hypothesisétől eltekintünk, s figyelmünket a röghöz fordítjuk, melyhez végzetünk kötött, felette tanulságos s lelket emelő foglalkozásba mélyedünk. Látjuk a rengeteg idő hangyaszorgalmának eredményét, miként váltja fel a kihalt életet uj élet, s a lassan kipusztult szervezetek egymásra rakodott szemfedője felett őserejében miként virul az állat- és a növény tenyészet. Nem egy, de száz, sőt ezer nemzedék temetője az, amit a geologus földkéregnek nevez ; evvel akarván jelezni a roppant idő munkáját, az egykor tűzfolyós gömb lassankint kihűlő összehúzódott tetejét. Ennek a megszilárdult kéregnek felső rétege az, melyen jelen nemzedékünk bölcsője ringott; ezen vág mély barázdákat a napbarnított pór fénylő ekéje, hogy kicsalja belőle az erőt, mely őt és környezetét táplálja; ennek parányi foltocskája az, melyhez a fölmelegült szív, mint hazájához, szülőföldjéhez vonzódik; ebbe a kéregbe hat le a verejtékező bányász, hogy napfényre hozza az örök munkáju természet rideg kincseit, végre ez az, melynek sötét rejtekét a tudomány világával iparkodik földeríteni a búvár, hogy tudvágyó lelke előtt kevesbítse a természet titkait. Földgömbünk felszínének azon részei, mondja Reclus, melyeken a föld ható ereje legkevesebb változatosságot hozott létre, azok a vidékek, melyeknek szintája csak igen csekélylyel ingadozik. Vízszintes vagy alig lejtő talajukon a vizek gyorsan szétfolynak ; a síkságot nagy területeken ugyanazon növényzet borítja vagy néha egyenlő terméketlenség sújtja, általános képükhöz igen gyakran az egyhangúság jelleme járul. A sík tájak ezen egyformasága dacára azonban a rajtok végbemenő jelenségek annál nevezetesebbek, mert felette egyszerűek és szabályos természetűek. A szárazföldi vidékeknek csaknem fele mély és aránylag egységes földekből áll, melyeknek sík vagy enyhe lejtésű felszíne a beltengerek vizeinek hatásáról tanúskodik. E régi vizmosta fenéktalajok, melyek egyveretűségüknél fogva gyakran a tengerparti tájakhoz hasonlítanak, szép ellentétben ütnek el a körülöttük emelkedő felföldektől. A folyó- és patakjárta síkságok némelyikét különféleképen átalakították a vizek hatásai, s a termékenyítő iszap és nedvesség, melynek igy elég bővében voltak, csakhamar tenyészetet nevelt hátukon. A tengerszinhez való hasonlóságukat lassanként elvesztették, majd később emberek telepedtek meg rajtok, építvén reájok városokat s művelvén azoknak talaját, és az egyformaság helyét tarka változatosság foglalta el, s a puszta föld mindinkább levetkőzte legelső jellemét. Ezek a mélyebb fekvésű tájak . melyeken a föld belső erői nem vívtak komolyabb harcokat, hanem csak tevékenységűknek gyenge bélyegét sütötték reájok, ezek váltak az emberiség főfészkeivé, itt ütött tanyát a civilizátió s fejtette ki leghathatósabb sikereit. 1