Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1875
12 lagos tárgya akaratunknak. A jó alatt nem erkölcsi jót kell itt érteni, hanem azt, mi valamely módon jólétünket eló'mozditani képes. De egykönnyen nem létezik dolog, mely, bármily nagy rosz legyen is különben, mégis bizonyos szempontból tekintve jó nem lehet vagy jónak nem látszhatik. így a hitetlenség kimondhatlan nyomorba dönt, de hizeleg a kevélységnek; a keresztény önmegtagadás súlyos áldozatokat követel, de általa a szellem fölemelkedik az örök javakhoz; a csípó's beszéd megsebzi felebarátunk szívét, de alkalmat nyújt élcünket nyilvánosságra hozni. Azon tény tehát, hogy mindazt, mi valamely tekintetben kielégítést képes nyújtani, akarhatjuk: csak abban bírhatja alapját, hogy nem a jónak bizonyos, határozott neme, hanem az általános jó képezi akaratunk tárgyát. És ebbe jogosan helyeztetik az akarat és érzéki törekvő' tehetség közötti lényeges különbség. Ugyanis mind az érzéki, mind a szellemi törekvő tehetség csak a megismert jó által ingerelte the tik tevékenységre. Kell tehát, hogy az érzéki lény is valamely módon a jót megismerje és azt a nem jótól megkülönböztesse. De valamint az érzéki lény sokat megismer, mi létezik, de azért nem tudja, hogy az létezik; ugy hasonlóképen sokat megismer, mi jó, de azért nem tudja, hogy az jó. Az érzéki lény t. i. a tárgyakban tapasztalja azon sajátságokat, melyek által azok rá nézve jók, és így megkülönbözteti az édeset a keserűtől, a keményet a lágytól sat.; de azért nem tudja megítélni, hogy valamely tárgy rá nézve ily sajátságok miatt jó. Erre csak az eszes lény képes, mely a tárgyakat önmagára vonatkoztatja mint olyanokat, melyek sajátságaik által valamely tekintetben természetének megfelelnek. Az ész nemcsak azt ismeri meg, mi jó, hanem azt is, hogy és mennyiben jó valami, mely megismerés folytán az eszes lény kiván. Valamint tehát az érzéki ismeret egyedül az anyagi létre, mennyiben az jelenségei által tapasztalható, van szorítva; az észismeret ellenben az összes létre terjed ki: ugy az érzéki törekvő tehetség is az ember érzéki természetének megfelelő anyagi jót; az akarat pedig az általános jót bírja tárgyul.* Az eddig mondottakból csak az következik, hogy az eszes lény mindent kívánhat, mi rá nézve jó, vagyis mi neki élvezetet nyújtani vagy tökélyesülésére szolgálni képes. Mivel azonban minden lény legfőbb tökélyét és élvezetét legnemesebb erőinek teljes kifejtésében találja, az eszes lény pedig legnemesebb erőit csak Isten megismerése által fejtheti ki teljesen; ugy kell, hogy ezen megismerés necsak azon jóhoz tartozzék, melyet általában akarhat, hanem hogy az rá nézve a legfőbb jó, Istennek intellectualis birtoklása legfőbb boldogsága legyen, így tehát az akarat azon sajátságában, melynél fogva a jót mint ilyent birja tárgyul, találjuk az okot, mely miatt az erényt, bölcseséget és Istent kívánhatjuk. De az akarat ezen sajátságában annak szabadsága is gyökerezik. Lássuk ezt közelebbről. b) Hogy az akarat szabadságából annak teljes különbözőségét az érzéki törekvő tehetségtől kimutathassuk s ennek alapján az akarat elvének anyagtalansága is kitűnjék; hasonlítsuk először össze a növényt az állattal és az állatot az emberrel. Minden lény a tökély annál magasabb fokán áll, minél inkább képes önmagában tevékenységet kifejteni. Eszerint a legalsó fokon a növény áll. Mert az öntevékenységgel s ennek folytán * S. Thom. C. Gent. — Activum oportet esse proportionatum passivo et motívum mobili. Sed in habentibus cognitionem vis apprehensiva so habet ad appetitum sicut motívum ad mobile: nam eomprohensum per sensum vei imaginationem vei intelleetum movet appetitum intellectualem vei animalem. Apprehensio autem intellectiva, non detorminatur ad quaedam, sed est omnium. Appetitus igitur intellectualis substantiae est ad omnia se habens. Hoc autem est proprium voluntatis, ut ad omnia se habeat: unde et in 1. 3. Esthio. c. 5. Philosephus dicit, quod est possibilium et impossibilium. 1. 2. c. 47.
