Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

4 egyedül képes az emberi kedélynek mélyebb, gazdagabb és tapasztaltabb érzelem-hullámzást kölcsönözni, mert csak ez hozhat, létre valódi lyrai költészetet. Az ideális öszképeket minden egyed, mely az önművelés munkájában még nem hágott azon fokra, hogv önmagát mélyebben vizsgálhassa, ugy tekinti, mint tárgyi léteit, történeti objektumokat. Gyermeki együgyüségében mindent ugy fog fel s bámul meg, mint eszmevilágának körén kivül álló objektiv létezőt. A nemzetek irodalomtörténete majdnem mindenütt azt tanitja, hogy az első költői kísérletek az elbeszélés terén mozogtak, s hogy a lyra csak akkor sarjazhatott, midőn az emberi szellem a kültermészet tárgyaitól elvonatkozva, figyelmét önéletének benső világára forditá és az abban végbemenő mozgalmak tiszta tudatára emelkedve, önmagát festé. De midőn már ezt teheté, művészi érzéke nem elégedheték meg a tárgy és alany egyszerű egyesítésével, az alanyinak a tárgyi fölé helyezésével, hanem beolvasztá az egész külvilágot az alanyba és teremtő képzelmével az érzés álláspontjára helyezkedett. A lyrai alany ilyenkor tényleg világegységgé, a világ központjává lesz, és e világ előtte csupa érzés, csupa kedély iség. Az alkotó képzelem alkotó-érzőbe megy át, s mint ilyen kiválólag a naivot keresi, de nem oly módon, mint az elbeszélő, melynél a szabadság eszméje nem bir kibontakozni bizonyos bilincsekből. A lyra naivsága messzire túlszárnyalja az epika naivságát, azé a belvilág mély átdolgozása-, s átérzésében, ezé a világ meghámulásában fekszik. — így volt az más nemzeteknél, igy volt az nálunk is. Azon énekek, melyeket a mi hegedőseink többnyire lantkiséretében a legrégibb időktől egészen a tizenhetedik századig fejedelmek és nagyok udvaraiban, a köznép gyülhelyein zengedeztek, nagyobb részt vegyes hangulatuak lehettek. A tiszta lyrai elem nem birt még kibontakozni; a történeti események nagysága, az individuális nyers erő hatalomkép léptek a költő kedély világa elé. Innét van, hogy nálunk is kivivta már alakdomboruságát az elbeszélő költészet, sőt Zrínyinél a művészi tökély magas fokára emelkedett, midőn a művészi lyrának alig akadunk egyes művelőire s pártolóira. Az emberi kedély teljének napjai még ekkor nem érkeztek el. Hogy a mi lyránk az európai érzelem-világban az időpontot tekintve az utolsók között ébredezett, annak okai eléggé ismeretesek előttünk. De ébrednie mégis kellett. A mult század végén kelt ki pólyáiból; — midőn a hosszú harcok már rég lezajlottak, a vallási viták lecsillapnltak s keskeny mederben mozogtak, a párt-tusáknak és hatalmas népembereknek már csak halovány emlékezete élt a nemzet fiaiban, a haza minden oldalról biztosítottnak látszott, a nemzet szabadnak érzé s gondolá magát, a fényes udvar kedvezé-