Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1873

7 E töredék általános feltűnést okozott, és méltán, mert egv új, egy szabadabb szellem röpte volt ez, mely később Lessinggel élén a klassikai nemzeti irányt teremtette. Majdnem hajlandók vagyunk azt hinni, hogy Henzit azért nem fejezte be, mert munkaközben a dráma fölötti nézete már más irányt vett, melyet ezentúl mindig követett. Már ekkor jutott azon meggyőződésre, hogy a költészet, de különösen a drámai, csak akkor virulhat, ha lényeges elemeiben, a természet, igazság és a nemzetiségre van ala­pítva. Oly meggyőződés ez, mely később különösen Diderotvali ismeretsége óta elvvé vált nála; még egv lépés és az irodalmi forradalom, melv által Németországot a renais­sance költészettől megszabadítja, és egy új szabadabb költészet alapítója lesz, legszebb győzelmét aratja. Lessing megtette e lépést; megirta „Miss Sara Sampsont", az első polgári, vagy inkább az első családi német tragoediát. E tragoedia az angol irodalom ta­nulmányozásának gyümölcse, melyben a francia renaissance elmélete sohasem verhetett mély gyökeret, és a tragoedia már Shaksepeare óta, tárgyát az élet különféle te­réről vette. Lessing volt az első, ki a német irodalomban ez irányt követte; első műve e nemben „Miss Sara Sampson" vala, melynek nagy hordereje különösen abban áll, hogv a polgári tragoediát tartalmilag megszabadítá a bűnvádi elemek prosájától, és a tragikus conflictus új terét jelölé ki; és midőn a családi élet legtitkosabb rejtekébe, az egyéni belső állapotok-, küzdelmek- és tévedésekbe behatolt, oly tért nyitott, hol az egyénnek absolut becse, szabadsága és souverain korlátlansága érvényt nyerhetett; mi a tragoe­diában okvetlenül szükséges. E tér a család, melyben a polgárilag annyira korlátolt ember szabad és souverain hős­E darab mindenütt osztatlan tetszésben részesült; legelőször 1755-ben Odera mel­letti Frankfurtban adatott elő. Lessing barátai és ellenségeinek ez idő szerinti levelei egy­aránt bizonyítják azon nagy hatást, melyet e darab a nézőközönségnél előidézett. Ramler azt irja Gleimnak: „Sie, t. i. die Zuhörer, saszen vier Stunden, wie Statuen und wein­r ten. : ( Érdekes, hogy a később oly híressé vált Schröder ekkor mint 10 éves gyermek adta Arabella leányszerepét. Hogy e darabnak vannak hibái, azt senki sem fogja tagadni; azon tiszta határozott jellemvonásokat, melyekkel későbbi drámáiban találkozunk, itt hiába keressük. Az egész munka olynemű benyomást gyakorol reánk, mintha valamely dramatizált psychologiai regényt olvasnánk. A párbeszéd legtöbb helyen vontatott és elvont erkölcsi tartalmú; az elcsábított leány beszéde sokszor túlságosan kenetteljes, továbbá roszul hat az emberre a keresett casuisticus mód, melylyel önmagát kínozza. Misem halad e darabban, és miután sokat beszéltek, a hősnő gyorsan ható méreg által hirtelen meghal. Az ellentét az ala­kokban, mint ez a nem tökéletes jellemzéseknél tapasztalható, igen kirívó. Egyfelől túláradó érzelem és szívjóság, másfelől ördögi gonoszság: közöttük a hősnek öntudatos, undort ger­jesztő határozatlansága, mi végre a katastrophát eszközli. A szelíd, mély bánattól kínzott Sara és a határozott gonoszságú Marvood egymással úgy állanak szemben, mint a félénk galamb és a leselkedő kigyó. Waitwell, Sir William Sampsonnak inasa, ki az atya és a leánynak legbensőbb bizo­dalmát birja —. Norton, Mellefontnak ravasz inasa, ki urának terveit ismeri, továbbá a két

Next

/
Oldalképek
Tartalom