Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1869

3 11 . Ei i Y o ii a t a nagymélt. vall. és közokt. minisztérium által kibocsátott gymn. rendtartásból a szülék és gondnokok tájékozására. 5. §. A nyilvános tanulók szabályszerű felvétele szeptember 29-én és 30-án s ok­tóber havának három első napján történik. G. §. b) A felvételi vizsgálat minden a gymnasium első osztályába felveendő if­júra nézve kivétel nélkül kötelező. e) A felvétetni kivánó tanuló a felvételre eddigi tanulmányairól szóló bizonyit­ványaival személyesen szülei, gyámja, vagy ezek megbízottja kíséretében tartozik az igaz­gazgatónál jelentkezni. 21. Azon nyilvános tanulók, kik rendes időben a vizsgálatokat le nem tették, s tanulmányaikat a következő osztályban folytatni kívánják, a tanodai igazgatósághoz benyújtandó kérvény alapján pótvizsgálatokra bocsáttathatnak. Azok, kik ebbeli köteles­ségöknek le nem győzhető akadály miatt nem felelhettek meg, díj nélkül bocsáttatnak pótvizsgálatra, azok ellenben, kik* mulasztásaikat kellőleg igazolni nem képesek, a magán vizsgálatokért járó díjt kötelesek megfizetni. A fennem litett folyamodványok a mulasztás igazo­lására vonatkozó bizonyítványokkal felszerelve augusztus hó 8-á ig adandók be. Ké­sőbbi kérvények csak á rendkívüli akadály bizonyítása esetében vétethetnek figyelembe. 24. §. Oly tanuló, ki valamely kötelezett tantárgyból másod- -osztályzatotkapott az osztályt ismételni tartozik. Megengedtetik azonban, hogy az esetben, ha reményleni le­het, liogy a hiányt a rendelkezésre álló idő alatt magán szorgalommal pótolhatják, olya­noknak/kik csak egy tantárgyból kaptak elégtelen tanjegyet — az illető tanár meghall­gatása után az igazgató, a kik pedig két tantárgyból kapták ezen tanjegyet a tanári tes­tület adhasson engedélyt a vizsga ismétlésére. A javitó vizsgálatnak megengedése iránti folyamodványok beadásának idejére nézve a 21. határozata alkalmazandó. t 25. '§. A pót és javító vizsgálatokra az illető tanulók csak a következő tanév első havában bocsáttatnak. E vizsgálatokat a nyilvános ugy mint magántanulók ugyanazon tanodánál kötelesek letenni, melynél megbuktak, vagy a vizsgálatokat letenni elmulasztották. 26. §. Azon tanulók, kik a pót- vagy javitó vizsgalatokat a meghatározott időben le nem teszik, vagy azokon valamely tantárgyból elégtelen osztályzatot kapnak, javitó vizsgálatra nem bocsáttatnak, hanem az osztályt kötelesek ismételni. 27. §. Ha a tanuló az évi vizsgálat alkalmával kettőnél több tantárgyból bukott meg. a tanári kar meghallgatása után csak rendkívüli kivételes esetekben adhat a felsőbb tanhatóság engedélyt a pót — illetőleg javitó vizsgálat letételére. 30. §. A mely tanuló már egyszer vizsgálat ismétlése után lépett felsőbb osz­tályba, ha egy vagy több év múlva ismét megbukik, többé javitó vizsgálatra nem bocsát­tatik, hanem tartozik az osztályt ismételni. 31. Ugyszinte javitó vizsgálatra nem bocsáttatik, hanem az osztályt ismételni köteles az is. ki csak egy tantárgyból is rosz (harmad osztályzatot) kapott. vAAA/WW­*

Next

/
Oldalképek
Tartalom