Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1858
6 bármily tapintatos a tanár, lehetetlen, hogy ö ott mindenik egyéniségnek annyi és úgy elkészített tápelemet nyújtson, mennyit a hivatásszerül eg kifejtendő egyéni sajátságok szükségeinek. Képtelenség tehát azt is kívánni, hogy az Olvasókönyv, mely az egész tanodának használatára íratott, mindenik egyéniséget különleg kielégítsen. Hogy pedig ott mind tartalomra mind alakra nézve annyiféle Olvasókönyv használtassék, a hányféle egyéniség találtatik, még nagyobb képtelenség. Es még is ez lenne a szigorú következetességgel alkalmazandó individnalismns elvének ez ügybeni sürgetménye. Az universalisták ellenben a szükségelt módejtés tekintetéből a növendéket oly lénynek tartják, kit a társaság, mint idővel fölhasználandó tagot, az előkerült viszonyokhoz és az ezekben hullámzó érdekekhez képest majd így majd meg amúgy átidomíthat. Csak az jó a nevelési pályán, a mi társaságilag czélszerü. Ezt szokták ők vitatni. Rájok nézve nem az előre meghatározott egyéniség, hanem a külső viszonyokban nyilvánuló korszellem teszi az alapot, melyen a nevelés irányai és módjai nyugszanak. Kóranyag, nem valódi tag előttük az oly egyén, kit a társaság a közösen óhajtott jóllétnek viszonyszerü megvalósítására föl nem használhat. Mivel pedig a fölhasználást annál szabadabban űzheti, minél több és forgathatóbb készségekkel vannak a tagok fölruházva: szerintök a tanodai olvasmányok is a fölmerült életviszonyok szerint választandók. Ezek fölött a concretisták így elmélkednek. Következik ugyan a nevelés mivoltából, hogy az universalismus elve határozzon; de hogy egyedül határozzon, az nem következik. A korszellem, melybe némelyek oly igen nagy súlyt helyeznek, meg az okszerűség, melyet amannak önérvényítési módja gyanánt tekintenek, fontos és figyelemre méltó tárgyak; szükséges mindamellett, hogy akkor, midőn őket méltányoljuk, azt, a mi bennök lényeges, attól, a mi csupán esetleges, jól megkülönböztessük. Ha nem tennők, nélkülözve lenne a gát, mely a képzelem és az önkény csapongásainak útját állhatná. Semmi sem bizonyítja ezt inkább, mint az olvasmányi divatczikkek gombaszerii szaporaságának szinetlensége. Alig lehet itt-ott egyetlenegyre találni, mely a korszellemet a maga tisztaságában csak valahogyan is méltányolná. És még is mindenik homlokán akarja viselni a korszerűség bélyegét! Igaz, hogy az ifjúság egyetemes képzettségét nagyon elő lehet mozdítani; de mit használna a készségekben]' sokoldalúság, ha a szerzett készségeket a belsőleg szükségelt erkölcsi egység nem magasztosítja. Nem látjuk-e számtalanszor, hogy az a bármire kész társasági tag épen nen valódi tagja mindig a társaságnak, mint erkölcsileg kialakított egésznek. Az a bármily viszonyokhoz könnyen simuló eszélyesség, mely most a nevelési pályán majdnem egyedül siirgettetik, legkevesebbé sem szokott mindig karöltve járni azon erélyességgel, mely az emberi szellem valódi méltóságát mindenkor híven visszatükrözi. Pedig az a dísz, mely a társaságot saját tagjai előtt igazán tiszteletre méltóvá teszi, nem a forgatag eszélyeskedésben hanem a kristálytiszta erényességben gyökeredzik. De lehetséges-e, hogy az ilyféle dísz öntudatosan meggyökeresíttethessék ott, hol a növendékek a természeti hivatás ösvényéről a korszellemmel mindig és minden irányban kaczérkodó mesterkélés által tudatkábítólag eltereltetnek? Soha! Es még is előbb utóbb ezt eredményezné az universalismus elvének egyoldalú alkalmazása. 4- §• Ezek concretistáink Ítéletei az egyoldalú pártok ellenében. Méltányolják elveiket, de nem azok kivitelét. Megismerik, hogy elveik a nevelés föelvében szükségképi monazzatok, de
