Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1857

n Tovább szöhetnök ez eszmét, de részletektől ovakodva a tér- és időhiány miatt, más okot hozunk fel a tanonc képzésére, és ezt, mit a valódi ember, igazi keresztény és jó honpolgár kiképzése követel, minden tanoncnak tudnia kell, hogy a szerint tudjon is hajlandó is legyen cselekedni. A cél ugyan már azon eszközök által, melyek annak megeszközlésére legalkalmatosabbak, jelentékeny mértékben elérhető, t. i. egy igazán tudományos előképzés, mely az embert szükségkép körülövezi egész valója szerint, azon célnak figyelembe vételét magába foglalván. De mivel az ember egyoldalúsága miatt igen könnyen és sokszor az együvétartozót egymástól elszakítja s nem ritkán ép azt választja el, mi belső természetenél fogva el nem lenne választható, és mivel gondolhatjuk, hogy a tudományokbani kiképzés csak korlátozott lehet, mely ama célt egészen háttérbe szorítja, vagy ép elhanyagolja; ugyanazért erről nemcsak megfeledkezni a tanoncnak nem szabad, de sőt különösen szem előtt kell tartania. — Többféle célt emliténk, melyek felé irányozza tanonc szemeit, de azért a képezésnél mégis igazolásukat találják, miután a különféle célok egymást viszont támogatják. Mivel annyi bizonyos, miszerint a papnak úgy kell magát mivelnie, mint az államhivatalnoknak vagy tudósnak és viszont, és e képzés célja annál nagyobb figyelmet érdemel, mennél inkább őrizkednie kell, nehogy az egyoldalú mívelés által valamit szenvedjen, vagy a kifejlődésben hátra maradjon. De csak is az életteljes társaságban tehetségei által, melyekkel az ifjú az állam és népnél, egykoron természete vagy saját választásánál fogva kapcsolatban álland, s melyek szabad viszonhatásukban egy törvények által szabályozott nyilvános életben legbiztosabban kezeskednek, mint férfi azt fejtheti ki és gyakorolhatja, mit mint férfiúnak egykor tennie kell. A polgári élet tehát nem a csupa külső fegyelmen és renden nyugszik, hanem legszorosban összefügg fönséges rendeltetése s az emberiség legmagasb érdekeivel, és a nevére érdemes honpolgárnak az államra nézve ép oly jó polgárnak kell lennie, vagy olyanná törekednie, mint hasznos és Iliinek azokban, miket az emberiség tőle megkíván, s mindinkább érezni a kötelességeket, melyeket mint olyan szorosan teljesitni tartozik. Azért ezen kötelességek fölfogására is kell, hogy a tanonc magát eleve elkészitse, kiképezze; csak is a jól kimívelt egyén érzi kötelességét, mely a miveletlen előtt merő kényszer, ki, csak magának élve, a közjóról fogalmat sem képes ébreszteni, annál kevesbbé annak áldozatot hozni. A valódi kiképzés emeli az embert a legtisztább emberiség körébe , azaz: az embert valódi emberré teszi. Nem a kincstől, nem a vagyontól mérjük az embert hanem a tudományos miveltségtöl, a sziv kiképeztetésétöl, a mennyiben az emberiségnek, a közjónak, akar is tud is használni. Az ilyetén képzés tehát célja az embernek, erre törekszik minden jóra hajlékony ifjú, ki soha meg nem feledkezik minden igyekezetét oda irányozni, hogy gondolkodásmódban jól begyakorlott lélek s jó érzelmekkel és nemes elvekkel fölékesített szív lakjék egészséges testében. A legvagyonosb ember jól mívelt társaságban tudatlansága és miveltsége érzetében látja, hogy vagyona ki nem elégíti öt sokszor ép olyankor, midőn leginkább óhajtaná a lelki megnyugvást, óhajtna míveltnek látszatni és tudni valamit, hogy vastag tudatlanságát fódözhetné. * * * Fönebb emiitök, miszerint tanodánk felsőbb osztályainak némelyei jelentékeny önmunkásságot fejtének ki. A cél megközelítéséhez t. i. a felsőbb tudományokra, az ifjúnak tudományos munkákkali önálló foglalkozása ép oly szükséges, mint magára az életre. Fölszámithatlan hasznú az önálló foglalkozásrai szoktatása az ifjúnak. S igy ennek szükségességét még