Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1854
•MSB vetés annak idejében úgy történendik, mikép történnie kell. Némely gyermek sőt ifjú is cseles, hó vagy félév végén, midőn már a bírálás ideje közéig, meghúzza magái, rendhez illeszkedik s tanul is; és ha a tanár elébbi észrevételét följegyezni elmulasztotta, megfeledkezve az ilyetén tanuló tévelyeiről, az utóbb tanúsított alkalmazkodást veti mérlegbe, és — a különben igen közönyös fm egyaránt mérlegeztetik, az erkölcsiségben úgy mint szorgalomban kitartó tanulóval, ennek kézzel fogható bántalmára. * * # Nem szabad megfeledkeznünk az Ítélet hozásban egyéb viszonyokról sem, melyek a gyönge itéletü tanárt hamar tévútra vezetik, s melyek — egészen véletlenül — értékesekké válnak, vagy legalább a tanuló jellemzésénél nem lényegesek. Egy ajánló kiilsö, jó testállás, választékos ruházat , ügyesség a beszédben, születési viszonyok s több efélék nein ritkán hamarább elémozditják az ifjú vagy férfi szerencséjét, mint a helyes tudományképzettség, jellem tisztasága stb. ilyenfélék sajátjok az iskoláknak is. És ez nem jelentéktelen észrevétel, mert ez által hamarabb esik a tanár a részrehajlóság hirébe mint sok egyéb által; a bizodalmat elöli és a buzgóságot gyöngiti azokban, kik igyekezetök és jö erkölcsi viseletökön kivül más ajánlót felmutatni nem képesek. a- » Hogy a felhozott megtörténhető botlások kikerülíethessenek, tanárokban a tudományos és gyakorlati ügyesség mellett ép és egészséges Ítélet föltételeztetik ; ehez pedig elkeriilhetlenül megkívántatik a tanárok egyiitti tanakodása s az észrevételek napfényre hozása. Ilyetén értekezések vagy tanakodások képezik azután az ifjú és még tapasztalatlanabb tanárnál a kérdéses itéleterőt, mely mindenesetre képezhető ép úgy mint az egész lélek: s lassankint a gyöngébb is, mennyire csak lehetséges, hogy úgy szóljon iró, saját lábára állíttatik. így eredhetnek azután a határozott Ítéletek a sorozatokban, miről a „tanodai bizonyítvány jelentősége" cím alatt, mult tanévben e téren egy igen jeles értekezéssel találkozhatánk. Ezeket előre bocsátva, egyenlőség tekintetéből is, igen hasznos dolgot vél tenni író a köz tanügyre nézve, ha a f. év február 2-kán 2854. sz. a. kelt helytartósági leiratot, őszintén méltányolva, saját nézetei szerint magyarítva közrebocsátja, mint következik: » # * Minthogy a tanszervezet nyíltan követeli, és a cs. kir. közoktatási m. ministerium az érettségi vizsgák jegyzökönyveinek ez év elejéni visszaszármaztatásánál legfontcsb okokkal megmutatta; miszerint a tanulók által tett előmeneteiknek névjegyzékek és iskolai bizonyítványokban nem egyes stereotyp kifejezésekkel, hanem jellemezve kell vala megjelöltetniük; több iskolai névjegyzékből pedig, valamint a kézbe jött bizonyítványokból is kitetszett, hogy némely tanári testület ezen követeléseknek nem kellően felelt meg, ugyanazért alkalmat veszen magának, alább, annak módját terjedelmesen adni, mikép lehessen és kelljen a tanulók előmenetelei fölött az ítéletet kifejezni. Mivel csupán nem atlól függ, hogy a tanuló némely ismereteket tisztán felfogjon, hanem, hogy az a lélek önmunkássága által szellemi szerzeményének tökélyes birtokába jutva azt hasznára is fordíthassa, hogy az azt nem szenvedőleg veszi csak, hanem hogy az ismeretek önállólag rendező, feldolgozó és felhasználó elsajátítására is törekszik (lásd org. Entwurf, Anhang 1. 99 és 100 lap);