Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1853
« t2 Ilogy a tanító lelkiismeretes fáradozásai minden tekintetben megteremjék az oly melegen ápolt virág éltető gyümölcseit; soka r.em leszen fölösleges a bölcs tanács a legjobb ifjúnál sem; nem azon ovakodások és figyelmeztetések, melyeket iskolából kilépve szünidőkre vagy más életpályára magával a nagy világba vigyen. Sikamlós és veszélyteljesek az utak, melyek előtte — magára hagyva — tárvák. Nem ok nélkül olvassuk a sz lapokból: ,,Hármat nem értek, sőt a negyediket sem foghatom meg : hogy repül a sas a fönebbi levegőben ; hogy csúsz a kigyó a sziklai/regekben ; hogy jár a hajó a tenger közepén, és - az ember útját ifjúságában." E figyelmeztetések irányozvák részint az ifjú tulajdonaihoz, részint helyzete és veszedelmeihez , melyekbe jőnie kell; különösen pedig a világba kilépő ifjúnak szivéhez következőket hasznos közelállítani. Óvjuk meg őt: a) A vigyázatlan társaságtól és elhamarkodott, összeköttetéstől másokkal. A legjobb és legnyíltabb szívűek érzik annak szükségét leginkább, hogy másokkal egyesüljenek, s egyesülve egymással az életen keresztül karöltve vándoroljanak. Boldog azon ifjú, ha valódi nemes barát, mint egykor Orestesnek Pylades, Damonnak Pythiás , vagy az ifjú Nazianzi Gergelynek sz. Vazul, jut neki osztályrészül. Példakép ide rajzoljuk a két utolsó szerencsés jó barát boldogságát , mely egyedül a véletlen de szerencsés találkozáson épült barátság által alapílatolt meg mindkét ifjú részéről. Mind a két ifjú, Vazul ugy mint Nazianzi Gergely előkelő családból származott, fölséges észtehetségekkel, maguk kiképzése végett Athenébe — akkor a tudományok műhelyébe vándorolt. Szívindító azon rajz , melyet maga Gergely még legvégső aggkorában készített barátságukról: „ 0 boldog Athéné , így szóla ő, te boldogságom forrása ! Oda menék, hogy tudományt gyűjtsek magamnak , s a kincsek legdrágábbikát, a, gyöngéd és hű barátot, találám ott." — Mindketten egyaránt törekvénk a tudományok után, egy tárgy után. mely leginkább alkalmas az irigység és féltékenység érzését felizgatni ; és mi mégis mentek maradtunk e finom, <!e gonosz szenvedélytől. Nem érzénk, nem is mutatánk egyebet, mint kölcsönös velekedést. Mindegyikünk inkább gondoskodott barátja híréről mint sajátjáról, nem kereste egyik a másikát felülmúlni, hanem egymásnak elsőséget engedni , egymást utánozni. Egyetlen stúdiumunk, egyetlen célunk \ala az erény. Barátságunknak örökös tailósságot törekvénk biztosítani, magunkat boldog halhatlanságra készítvén, s szivünket a földiek szeretetétől mindinkább távol tartani. Erre mi vezérünkül az Isten igéjét választánk. Egyik a másiknak tanító és felvigyázóul szolgálánk, kölcsönösen buzdítván egymást a jámborságra, és — ha e kitétel nem látszatnék hiúságot elárulni, mondhatnám, hogy egyik a másiknak helyébe álla a szabályt megtartani, mikép az igazi a hamistól s jót a rosztól megkülönböztessük. Mi nem társalgánk tanulótársaink közöl olyanokkal, kik vakmerők, pajkosak, hevesek vagy erkölcseikben kicsapongók valának, csak azokat keresénk fel, kik elvonultságuk , csendes jóviseletök által bennünket támogatni és jó szándokunkban, mit magunknak kitüzénk, tovább segitni képesek valának, jól tudván, miszerint a rosz példa, hasonlóul a ragályos betegséghez, hat, s másokat könnyen megront. Szerencsénk volt e romlott városban valamennyire azon folyóhoz hasonlítani, melynek, mint a költő mondja, a keserű tengernek közepén van édes vize; vagy az állathoz, mely a tűz közepén sértetlen marad. Athenében csak két utat ismerénk; egyet, mely a szentegyházba és a sz. tanárokhoz, kik bennünket oktatának, vezeteti; a másikát, mely az iskolák és a tudományok tanáraihoz kisért. Egyéb utakat, melyek a világi gyönyörökhez színházak, társaságok, lakomázások és dőzsölőkhez vezetlek, nem ismerénk." (Bultler.) Ki nem tudja, mily káros legyen barátságokat kellő elővigyázat nélkül köt-