Századok – 2024
2024 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tóth Kata: Erdélyiek vándorpásztorkodása Havasalföldön a 16–17. században
ERDÉLYIEK VÁNDORPÁSZTORKODÁSA HAVASALFÖLDÖN A 16-17. SZÁZADBAN Összegzés Sajnos a 18. század előtti időszakra nézve nincsenek számbeli adataink a Kárpátokon átívelő vándorpásztorkodás méretéről. Csupán Constantin Brâncoveanunak egy, 1696 tavaszán kelt levele tanúskodik az azévi telelő jószágok számáról. Ebben a vajda azzal indokolta a brassóiak 1000 juhának elvételét, hogy a szultán 20 000 juhot követelt országától, és a követelés teljesítése céljából a havasalföldiek minden 100 erdélyi juh után egyet megtartottak.165 Amennyiben az 1000 juh egy százada volt a Havasalföldön legelő erdélyi jószágoknak, akkor körülbelül 100 000, Kárpátokon túl telelő erdélyi juhról beszélhetünk abban az évben. 165 Iorga, N: Brasovul si romíni i. m. 364—366. Az oszmánok által követelt juhok magas száma valószínűleg a visszafoglaló háborúban harcoló hadsereg ellátásával lehet kapcsolatban. Lásd Constantin Ba lan: Aspecte economice din Tara Româneascà in epoca brâncoveneascà. In: Constantin Brâncoveanu. Ed. Paul Cernovodeanu - Florin Constantiniu. Bucuresti 1989. 34-35. A vándorpásztorkodás tehát már a 18. század előtt meghatározó jelenség volt mind Havasalföld, mind Erdély gazdaságában. A 15-16. században egyes erdélyi falvak, városok és területek havasalföldi legelőhasználatáról csupán a szokásjogon alapuló helyi egyezmények születtek, ezzel szemben a 17. században a vándorpásztorkodással kapcsolatos kiváltságok és kötelességek már államközi egyeztetések témáivá váltak, és jelentős szerepet játszottak a két fejedelemség politikai és diplomáciai kapcsolatában. A vándorpásztorkodás fejlődésére nagy hatással voltak az élőjuh és gyapjú iránti belső (különösen az erdélyi szász városok gyapjúipari) és a külső (az Oszmán Birodalommal folytatott kereskedelmi) piaci igények, amelyek megnövelték a juhtenyésztés gazdasági jelentőségét a Kárpátok mindkét oldalán. A kis jégkorszak szélsőséges időjárási körülményei ugyanakkor arra ösztönözték az erdélyi juhgazdákat, hogy bővülő nyájaik számára Havasalföldön keressenek téli legelőket. Feltehetőleg már az 1620-as években születhetett megállapodás a két fejedelemség között az erdélyi juhtulajdonosok Havasalföldön fizetendő dézsmájáról. A vándorpásztorkodás azonban csak az 1635-ös szerződés keretein belül érte el politikai jelentőségét, amikor I. Rákóczi György az erdélyiektől szedett juhdézsma kárpótlásaként évente fizetendő adót eszközölt ki a havasalföldi vajdától. Míg a legelőhasználatot szabályozó helyi egyezmények a 16. században még a szokásjogon alapuló „béke és jó szomszédság” elvére épültek, addig 1635-től kezdve, Rákóczi hatalmi törekvéseinek köszönhetően az erdélyiek Kárpátokon túli legeltetési joga és az általuk fizetett dézsma szerves részévé váltak a két ország közötti írásban rögzített szövetségnek (confoederatio). Az erdélyiek Havasalföldön fizetendő dézsmájának állandósulása és általánossá tétele mind a havasalföldi vajdát, mind az erdélyi országgyűlést további belső 637
