Századok – 2024
2024 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Füzi Izabella: A vurstlitól a moziig. A magyar vizuális tömegkultúra kibontakozása (1896–1914) (Tamás Ágnes)
TÖRTÉNETI IRODALOM az 1912. évi munkástüntetésről született, az utcát már „harctérnek” láttató összeállítást prezentál és elemez. Egy új tematikájú fejezetben a Mozgó fényképek című színházi előadással foglalkozik, ahol fókuszában a darabba integrált mozgóképi „betét” és az előadás recepciója áll. Külön egység tárgyalja a kötetben a mozgóképek megítélését. A szerző kiemeli, hogy erre vonatkozóan kevés forrás áll a kutató rendelkezésére, ennek ellenére egy - a millennium kapcsán lábjegyzetben (52.) említett - forráscsoport lehetőségeit nem aknázta ki. Az élclapok ugyanis szövegekkel és képekkel is reagáltak a mozgóképszínházra, annak pozitív és negatív megítélésére, valamint a mozi és a színház viszonyára is. Fűzi először két, mozihoz kapcsolódó versen (Heltai Jenő: Dala moziról', Babits Mihály: Mozgófénykép) keresztül igyekszik megvilágítani a filmszínházhoz fűződő viszonyt. Közös vonásuk ezeknek a műveknek, hogy az új kikapcsolódási forma olcsó szórakozásként tűnik fel bennük, ám kérdéses, hogy a választott forrástípus - irodalmi, művészeti alkotás - mennyire alkalmas általános következtetések levonására. A szerző ezt követően áttér a mozihálózat, majd a mozikritika tematikájára. A releváns szakirodalom alapján ismerhetjük meg a magyarországi vetítési helyszínek sokféleségét, a mozi gyors terjedését, majd palotákba költözését, valamint a filmet mint a tudományos-ismeretterjesztő előadások elemét. Tanulságos, hogy a közönség filmszínházba járási szokásait mind külföldön, mind pedig Magyarországon már az 1910-es években vizsgálták. Fűzi kétféle, a mozihoz kapcsolódó, a korszakban kialakult érvelési sémát különít el: az egyik megközelítés üdvözölte a mozgóképszínházba járók körének vegyes összetételét és a mozinak demokratizáló hatást tulajdonított. A meghatározó narratíva viszont - bár elvetette az előzetes cenzúrát - a mozi „megjavítását” szorgalmazta, és a társadalmi rend felforgatójaként tekintett erre az újfajta szórakoztatóipari jelenségre. A kinemaszkeccs intermediális gyakorlatai című harmadik, nagyobb fejezetet a műfaj bemutatásának és a moziszkeccsek tartalmi ismertetésének szentelte a monográfia írója. A mozgókép a színházi előadás részévé vált az 1910-es évek elején, vagyis immár nemcsak betétként szolgál, hanem hozzájárul a történet alakulásához. A vegyes műfajú előadások nemzetközi példákkal is gazdagított ismertetése után a könyvben előtérbe kerül a mozi és a színház versengésének kérdése, ami a mozi művészetként való értelmezéséről szóló vitához kapcsolódik. A moziszkeccs engedélyezésére, esetleg betiltására és a sajtóban erről zajlott vitára szintén kitér a szerző. De arról nem ír, hogy e témában maradt-e fenn - a sajtón kívül - más forrás, pedig azokból - például a rendőrségi engedélyekből és betiltásokból - talán lehetne még korabeli értékeléseket gyűjteni. Fűzi érdekes szempontokat vet fel a nézői attitűdök változását és a hibrid darabok keletkezését illetően, azonban ebben és a következő fejezetekben is nagyobb arányban támaszkodik olyan forrásokra, amelyek már a címben jelzett vizsgálati perióduson kívül esnek, mivel az 1920-as évekből származnak. A szkeccs befogadásáról szóló fejtegetés és a korai „forgatókönyvek” jellemzőinek bemutatása után Karinthy Frigyes és Molnár Ferenc forgatókönyveit ismerhetjük meg, kitérve arra is, miért vált ezek elkészítése egyáltalán szükségessé a korszakban. Az utolsó főfejezet a fikciós film megjelenése köré rendeződik. A szerző először a legkorábbi egész estés magyar filmek tartalmát ismerteti, bepillantást engedve a színészi játékba is. A filmek vetítéséről, vágásáról, szerkesztéséről, a feliratok beillesztési gyakorlatáról és a mozizenéről izgalmas műhelytitkok derülnek ki. Zárásként Fűzi azt is felvillantja, hogy miként vált a film gyorsan „elavuló” árucikkből (272.) művészetté, és mikor bukkantak fel az első filmkritikusok. Bár a monográfia történeti elbeszélésének van íve (a szerző a millenniumi vurstlitól eljut az egész estés filmek kezdetéig), mégis egy frappáns lezárás hiányzik a mű végéről. A kötetnek kétségkívüli erénye, hogy jó minőségű és kifejezetten sok — részben színes — illusztrációt tartalmaz. A szép kivitelezésű könyvben azonban maradtak formai és helyesírási hibák, a hivatkozási módszer nem egységes, néhol pontatlan. Az irodalomjegyzék nem tartalmaz minden hivatkozott munkát, forrásjegyzék pedig nem készült a kiadványhoz. Az apró 188
