Századok – 2023
2023 / 5. szám - TANULMÁNYOK BUDAPEST EGYESÍTÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Lukács Anikó: A Szent István-ünnep mint idegenforgalmi esemény Budapesten
LUKÁCS ANIKÓ A főváros a kitűzött gazdasági és politikai célok elérésében, az idegenforgalom fellendítésében a gyógy- és konferenciaturizmus mellett a nagyrendezvényeknek szánt kiemelt szerepet. Budapest két világháború közötti idegenforgalmi kínálatában az először 1925-ben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár, illetve a Szent István-hét lett a legtöbb bel- és külföldi látogatót vonzó esemény. A budapesti Szent István-ünnep a hosszú 19. században A középkori eredetű Szent István-ünnep történetének újkori alakulásában a Habsburgok játszottak fontos szerepet. Mária Terézia, illetve József nádor főherceg intézkedései nyomán a Szent István-ünnep a 18—19. század fordulója körüli évtizedekben már nem kizárólag egyházi ünnepként kelt új életre. Mária Terézia 1771-ben visszaszerezte és Magyarországnak ajándékozta Szent István ereklyéjét, a Raguzában őrzött Szent Jobbot. Az ereklyét Budán, a várkápolnában helyezték el, majd néhány évvel később önálló kápolnát kapott (a Szent Zsigmond-kápolnát), ahol a második világháborúig őrizték. Az uralkodó a Szent Jobb tiszteletének napjaként augusztus 20-át jelölte meg, és rendelkezett a Szent István-nap megünnepléséről, illetve a naptárakban való feltüntetéséről. Az első ízben 1818-ban megtartott budai körmenetet József nádor 1819-ben szabályozta, és előírta a világi vezetők személyes részvételét, ezzel az ünnep hivatalos jellegét erősítette. A budai Szent István-nap ennek ellenére 1848 előtt helyi jelentőségű egyházi ünnep maradt, amelyen elsősorban a pest-budai katolikus hívek vettek részt. A korabeli szemlélő azonban így is hatalmas tömegnek látta a helyiek és a Pestről átzarándokolók együttesét: „Ha délelőtt a szertartás tömérdek népet vont a várba, délután az érzéki gyönyör éldelésére képzeljünk két három annyi tömeget a nagy s hives szél daczára is összegyűlve annyira, hogy a félkörön csak nagy bajjal s izzadtsággal lehete mozogni.”5 Augusztus 20-a délutánja a szórakozásé volt: a Várban katonazenekarok zenéltek, más helyszíneken, például a Horváth-kertben magánvállalkozók rendeztek mulatságot. A Várhegyre fel-, illetve onnan levonulók útvonalán iparosok és kereskedők kínálták portékáikat. A reformkori budai Szent István-ünnepeken tehát jelen voltak a későbbi ünnepségek alapelemei: az egyházi szertartás, az azt követő ünnepi kikapcsolódás és a fogyasztás.6 5 Szent István ünnepe. Regélő Pesti Divatlap, 1839. augusztus 25. 541-542., itt: 542. 6 A Szent István-ünnepről lásd Bene Sándor: Hol van István király? Bevezetés. In: „Hol vagy, István király?” A Szent István-hagyomány évszázadai. Szerk. Uő. Bp. 2001.7-11.; Csitáry Béláné: Szent István ünnepe hajdan és ma. Bp. 1938.; Gábor Gyula: A Szent István-napi ünnep története. Bp. E. n.; Gyáni Gábor: A történelmi emlékezet mítoszai. In: A történész szerszámosládája. Szerk. Szekeres András. Bp. 2002. 103-113.; Árpád von Klimó: Nation, Konfession, Geschichte: zur nationalen Geschichtskultur Ungarns im europäischen Kontext (1860-1948). München-Oldenburg 2003.; Alexander Vari: 945
