Századok – 2023
2023 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Veszprémy László Bernát: 1921. A Horthy-rendszer megszilárdulásának története (Szőke Richárd Rajmond)
TÖRTÉNETI IRODALOM nyát. E dokumentumoknak köszönhetően állapítható meg, hogy 1921-ben már a magyar érdekek melletti kiállás sem ment ritkaságszámba, sőt ekkora már prioritást élveztek - legalábbis ami az aktuális határproblémákat illette. Veszprémy kellő alapossággal, a fontosabb résztvevők visszaemlékezéseit alkalmazva részletezi, milyen eszközökkel tudta a magyar külügy érvényesíteni az akaratát, hogyan használta a politika a kettős kommunikációt a területek megtartása érdekében, és egyben rávilágít a rendszer kétszínűnek tűnő sajátosságaira is. így például a Baranyát megszálló szerb csapatok esetében jogosan követelte a magyar fél annak kiürítését, hiszen arról a trianoni békeszerződés is ily módon rendelkezett, tehát ebben az esetben ragaszkodtak a béke szövegének betartásához. Nyugat-Magyarország esetében ugyanakkor a magyar fél szállt meg területeket, és ezt követően sikerült elérni a már becikkelyezett béke rendelkezésének újratárgyalását, melynek eredményeképpen kerülhetett sor a Sopron környéki népszavazásra, amelynek kétes megítélésű történetszálait ugyancsak felgöngyölíti a szerző. Ahogy azt már említettem, Veszprémy korábbi vizsgálódásai főleg a zsidóság történetére terjedtek ki; ebben a témakörben számos tanulmány, több monográfia és egy forrásközlés köthető nevéhez. Jelen kötetben is érezhető a témában való jártassága, a korszakra jellemző antiszemitizmus pedig jócskán szolgáltatott ehhez a narratívához alapanyagot. A fejezetekből olykor elszórtan, olykor külön szakaszokba tömörítve tárulnak elénk a rendszer megszilárdulása közben zajló zsidóellenes események, természetesen számottevő megválaszolatlan kérdéssel és temérdek példával igazolva, hogy ez a történet sem fekete vagy fehér. Nemcsak az erőszakos cselekedetekre kell e helyen gondolnunk, hiszen az irodalmi alkotásokat, valamint a közbeszédet is átjárta az effajta gyűlölethullám. Az egyéni világnézetek és meggyőződések mellett, melyek az atrocitások alapjait képezhették, a kurzus maga is akképpen definiálta magát kereszténynek, hogy „nem zsidó” (49.). Rendkívül hasznosnak tartom, hogy a nemzeti emlékezet szerves részét képező eseményekről az alapos elemzésnek köszönhetően árnyaltabb képet kaphatunk, ugyanakkor az is világossá válik, hogy a legfontosabb megoldandó feladatnak a rendszer hajnalán nem a zsidókérdés számított. A politikai erőszak legnagyobb áldozatainak mégis ez a csoport tekinthető, annak ellenére, hogy az országban polgárháborús hangulat kezdett uralkodni egy másik vitás kérdés, a királykérdés mentén. A királykérdés jelentette az igazi veszélyt Horthy és rendszere számára, ezért is tett meg mindent a kormányzó hatalma megtartásának érdekében. Veszprémy párhuzamosan jellemzi IV. Károlyt és Horthy Miklóst, akik mégsem egyenrangú felekként tűnnek fel e belpolitikai válságot bemutató fejezet hasábjain. Az alkalmanként tettlegességig is elfajult közjogi viták bemutatása során a szerző arra jut, hogy Horthy ekkor jó politikai érzékkel és (ismét) kettős játékot játszva tartotta meg a hatalmát. A külső fenyegetés narratívája is a kormányoldal kérésére született meg, jóllehet Veszprémy több releváns forrás segítségével támasztja alá, hogy sem a nagyhatalmak, sem a szomszédos államok nem utasították el teljes egészében a Habsburgrestaurációt. A manipuláció másik narratívája szerint a királynak nem volt felelőssége a történtekben, vagyis a legitimistákat nevezték meg bűnösöknek, akiket összemosva a zsidósággal szintén elért a már említett gyűlölethullám. Bár a fejezetekben érintett témakörökről már korábban is születtek tanulmányok, amelyeket Veszprémy fel is használt, mégis újító erővel hat ez a fajta összefoglaló jellegű mű. Tényleges összefoglalást vagy végkövetkeztetést azonban nem kapunk a lezáró fejezetben, be kell érnünk a fontosabb megállapítások elismétlésével. Pedig akad még közös pont a tárgyéven kívül is, amelyre érdemes lenne felhívni az olvasók figyelmét. Akár sajtóvitákról olvastunk, akár a királykérdésről, az összes fejezetben meghatározó elem az általános érvényű erőszak. Nem kimondott szándékkal ugyan, de a szerző tulajdonképpen a kortársak többsége által rég vágyott konszolidációhoz vezető utat kereste. Ám eközben olyan sorsfordító eseményeket talált, amelyek szinte bármelyik pillanatban magukkal hozhatták volna, hogy a Horthy-rendszer 825
