Századok – 2023
2023 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tamás Ágnes: Festmények metamorfózisai budapesti karikatúrákon (1890–1910)
TAMÁS ÁGNES oldalon jelentek meg, ami azt mutatja, hogy azokat figyelemfelkeltő és hatékony üzenetközvetítőnek vélték a szerkesztők. A festmények utánzása, a kompozíciók esetleges módosítása, kiegészítése többletjelentést adhatott a gúnyrajzoknak. Megfigyelhető, hogy a torzképeken az ábrázolásban gyakran közelebb kerültek a főalakok, hogy jól felismerhetők legyenek, míg a mellékalakok és a háttér elnagyoltakban szerepel, mint az eredetin. Néhány kivételtől eltekintve jellemző, hogy a külpolitikai eseményeket és szereplőket megörökítő eredeti alkotások átalakítása belpolitikai történésekhez kapcsolódik. Mivel az Osztrák—Magyar Monarchia nem vett részt háborús konfliktusban, Franz von Stuck képe is — amikor nem belpolitikai krízist ábrázolt — nem meglepő módon távoli fegyveres összecsapáshoz kapcsolódott. A karikatúrák fő témái mind az ellenzéki, mind pedig a kormánypárti élclapokban a belpolitikai események és a közös ügyek vitás kérdései (elsősorban a hadügy és annak finanszírozása, valamint a külügy). Akár a Szabadelvű Párt (és utódja, a Nemzeti Munkapárt), akár az ellenzéki koalíció kormányzott, a festmények alapján készült torzképeken a magyar belpolitikai krízisek (voksolások, obstrukció, kormányválságok, költségvetés és korrupció) és egy-egy politikus ambícióinak, karrierjének tematizálása került túlsúlyba. Ilyen típusú karikatúrákon ritkán jelenítettek meg társadalmi problémákat (ez alól kivételt képez egy fővárosi kötődésű kép Podmaniczky Frigyes báróval [1. kép]) vagy munkásmozgalmakat, a modernizáció és urbanizáció visszásságait, az oktatásügyi és egyházpolitikai vitákat, amelyek másféle alkotói módszerrel napvilágot láttak a karikatúrákon. Noha a korszak égető kérdése volt, ilyenformán nem vizualizálták a nem magyar nemzetiségi mozgalmak törekvéseit és azok elutasítását a magyar politikai elit részéről (de másként ez a téma is teret kapott az élclapok hasábjain). Sem az élclapok pártállását tekintve, sem a különböző (szabadelvű, függetlenségi-ellenzéki) kabinetek időszakait összehasonlítva nem tudunk speciális témapreferenciákat megállapítani. Érdemes kiemelni, hogy a Napóleon-kultusz, amely a tömegkultúra más területén is tetten érhető a 19-20. század fordulóján és a 20. század elején, az élclapokbeli festmény variációkon más arcát mutatja, mint például a képes levelezőlapokon (amelyek leginkább festmények reprodukcióit tartalmazták). Ez utóbbi forrástípust az jellemzi, hogy alapvetően nem Magyarországon készült képeslapokról van szó, s elsősorban Napóleon ikonikus figuráját - arcképek, győztes csaták, diplomáciai tárgyalások, családi szcenáriók — dokumentálják, s csak kisebb részük az oroszországi hadjáratot és a Waterlooi vereséget, illetve a száműzetését.107 107 Pirint Andrea: A Napóleon-kultusz képzőművészeti emlékei képes levelezőlapokon. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 50. Szerk. Tóth Arnold - Szolyák Péter. Miskolc 2011.436., 440-445. A szerző a hazai Napóleon-kultusz jegyeit kimutatja, s nagyszámú reprodukciót sorol fel, ami valószínűsíti, 785
