Századok – 2023
2023 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Toldi Lóránt: (Fél)polgárok hadiállapotban. Ivánka Imre volt 48-as honvédtiszt és választói az 1860-as évek elején
(FÉL)POLGÁROK HADIÁLLAPOTBAN A korabeli jogszolgáltatási gyakorlatnak és szabályozásnak12 megfelelően a gazdák ellenérvei — elutasítva a számszerűséget — a birtokaránylagosság elvén nyugodtak: „bármennyien legyenek is fejenként azok, akik magukat házas zsellérnek hiszik [...] ők csak 292 úrbéri házhelyet képviselnek, s így csak 36 egész és 1/2 telek utáni legelőbéli illetőséget kaphatnak”.13 12 Szabad Gy.: A zsellérilletmény i. m. 8. A legelőilletmény kérdésében az 1853. évi úrbéri pátens fenntartotta a korábbi (1836. évi 6. te. 3.§) jogszabályi elvet, az úrbéri házas zsellérek illetményét teleknyolcadként vette számításba. 13 MNL BKVML IV. 320/b. 2 d. A gazdák ellenbeszéde, 1857? 14 Maradványföld: az urbárium után a telki illetőségen felül megmaradt föld. 15 MNL Pest Vármegyei Levéltár (a továbbiakban: PVML) IV. 104-a 2. Pest-Pilis-Solt vármegye alispánjának iratai 1848-1849. Elnöki jegyzőkönyvek 1109/1848. sz. 16 Varga János: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1849. In: Értekezések a történelmi tudományok köréből. Uj sorozat 41. Bp. 1967. 21. Az Urbárium rendelkezése szerint a remanencia jobbágyilletménynek minősült, melyből új úrbéres telkeket kellett volna alkotni, ahol pedig a jobbágyok azt nem vették fel, ott elsősorban a kisföldű vagy földtelen zsellérek között kellett volna azt kiosztani. Ezt írta felül az úrbéri per vonatkozó ítélete. 17 Bárth János: Kalocsa környéki ártéri kertek a XVIII-XIX. században. Agrártörténeti Szemle 16. (1974) 1-2. sz. 213-233., itt: 233. 18 Pest-Solt megye 1860. évi település-statisztikai leírása i. m. 131. A perre menő zsellérek által kifogásolt gazdai-elölj árói hatalmi dominancia legszemléletesebben a remanenciális14 földek ügyében érvényesült. Annak tárgyában a „megváltás költségeit viselő”, de „csalárdsággal kizárt” pataji gyalogpolgárok (házas zsellérek) már 1848-ban a radikálisokkal rokonszenvező Nyáry Pál vármegyei alispáni hivatalához fordultak: „nevezett földbirtokba arányban lévő székeltetésükért esedezve”.15 Az ügyben akkor nem történt előrelépés. Aszóban forgó földek hasznaitól16 igyekeztek a zselléreket elzárni, mondván: az uraság azokat cenzus ellenében átadta a városnak, így az a vagyonát képezi. A zsellérek 1848-ban éppen a gazdák anyagi áldozatvállalásának, így jogainak a kizárólagosságát vitatták. A gazdaelit abban volt érdekelt, hogy elmosódjék a köz- és a csoportérdek határa, és önmaga közként való azonosítását a feudális törvénykezés rendszerében hozott ítéletekkel igyekezett igazolni. A „rendes mezei munkára alkalmas” további föld hiányára, az úrbéri perben a remanenciák telkesíthetetlenségére vonatkozó állásfoglalások megfelelő érvet képeztek a változatlanság fenntartására. Mindez a vízállásos, zsombékos határ valóságát és a határhasználat módjának preferenciáit (legeltetés, marhatartás) is tekintetbe vette. Ez az állapot az élet régi formájával együtt csak a lecsapolások következtében, a 19. század második felében számolódott fel a térségben.17 A közérdeknek a gazdaérdekkel való azonosítását erősítette, hogy ki viseli az igazgatási felelősséget. A volt földesúri birtokot örök áron 1838-ban kezdte el megvásárolni a mezőváros, amire szerzőpénztár is létesült.18 Annak bevételét, így 736
