Századok – 2023

2023 / 4. szám - FUTBALLPÁLYÁK, KÉNYSZERPÁLYÁK - Lorenzo Venuti: Túllépni az Aranycsapaton. A sport mint a kulturális diplomácia eszköze a magyar forradalom után (1956–1960)

TÚLLÉPNI AZ ARANYCSAPATON Olaszország ráadásul különösen fontos porond volt a magyar sport számára, hiszen Róma már az 1960-as olimpia játékokra készült, ahol Magyarországnak lehetősége nyílt „jóvá tennie” a négy évvel korábban Melbourne-ben történteket. Randevú az örök városban: az 1960-as olimpia Míg a melbourne-i olimpia a kiemelkedő magyar sportolók „disszidálásáról” vált nevezetessé és a szovjet elnyomás szimbólumává vált, addig a római olimpia a „megváltást” hozhatta el Magyarország számára. Simó Gyula római követ úgy vélte, az olimpia kitűnő propagandisztikus lehetőséget kínál, amit kétféle reto­rikával kell kihasználni: az egyik az olasz sportvezetők és a művelt közönség felé irányul, a másik pedig a szélesebb tömeg felé - a magyar sportot bemutató ván­dorkiállítás, illetve a magyar sportolók részvételével zajló események iránti erőtel­jesebb érdeklődés révén. Az első célcsoport elérése nem volt különösebben nehéz: a Római Magyar Akadémia 1952 óta kiváló színteret biztosított a követség által szervezett kulturá­lis rendezvényeknek, köztük sport témájú előadásoknak is. így nem volt meglepő, hogy 1959 márciusában a magyar követség fogadást tartott néhány olasz sporto­ló, menedzser és újságíró részvételével, ahol lehetőség nyílt a propagandaanyagok terjesztésére, valamint az olimpiai házigazdák szimpátiájának elnyerésére. Ekkor hívták meg Budapestre Giulio Onestit, a CONI elnökét. E gesztus egyben hi­vatalos köszönetnyilvánítás is volt azért a segítségért, amelyet az olasz sportveze­tés nyújtott a melbourne-i magyar küldöttségnek a sportolók hazaszállításához. Onesti — mint az olimpiai játékok rendezéséért felelős első számú sportvezető — budapesti látogatása egyben Magyarország számára is presztízsnövekedéssel járó elismerést jelentett84 84 A Külügyminisztériumtól a római követséghez, 1959. márc. 14. Uo. 85 Venuti, L.: Siamo una superpotenza sportiva i. m. 305-320. Még remény teljesebbnek tűnt a nagyközönség meghódítása: egy vándorkiállí­táson magyar sportolókról készült fényképek bemutatásával próbálták megnyerni az olasz közönség szimpátiáját. Az ötlet nem volt különösen újszerű: a nyugat­európai országokban működő magyar követségek az 1952-es helsinki olimpia óta rendeztek ilyen tárlatokat, és a labdarúgó válogatott idegenbeli mérkőzéseit is vándorkiállítások kísérték Svájcban, Angliában és Olaszországban.85 Miután az MTST kötelezettséget vállalt az anyag elküldésére, a római követség nekilátott a rendezvény megtervezésének, feltételezve, hogy annak első állomása a Magyar Akadémia lesz, s azt majd más nagyvárosokban a későbbi sporteseményekkel egyidőben megrendezendő kiállítások követik. A cél mindenekelőtt a két nép 726

Next

/
Oldalképek
Tartalom