Századok – 2023

2023 / 4. szám - FUTBALLPÁLYÁK, KÉNYSZERPÁLYÁK - Lorenzo Venuti: Túllépni az Aranycsapaton. A sport mint a kulturális diplomácia eszköze a magyar forradalom után (1956–1960)

LORENZO VENUTI A terv (némi változtatással) meg is valósult: 1959. szeptember 10-én a genovai Sampdoria elleni győztes mérkőzés után a magyar csapat a kis umbriai stadion­ban lépett pályára, és 2000 néző előtt több kezdőjátékosát pihentetve is könnye­dén győzött a tartományi válogatott ellen. Igazi jeles nap volt, amit még ünne­pélyesebbé tett az, hogy felvezetésként az immár „Vasas Terni ” névre átkeresztelt korábbi „Fiamme Azzurre” csapott össze a Terni SC ifjúsági csapatával.65 A Vasas ezután Bolognába utazott, ahol vereséget szenvedett a város első osztályú együt­tesétől. Az olasz labdarúgók magyarországi vendégjátékára két évvel később ke­rült végül sor: a „Vasas Terni ” 1962 júliusában járt Magyarországon, ahol előbb két iparvárosban - Sztálinvárosban és Győrben - mérte össze erejét a helyi csa­pattal, majd Budapesten játszott a Vasas ifjúsági csapata ellen.66 65 A Vasas nagy tekintélynek örvend ismét! Népszava, 1959. szeptember 12. 6. 66 Novo. Testvérek jöttek Terniből. Népsport, 1962. július 24. 3. 67 A római követségtől a Külügyminisztériumhoz, 1959. szept. 22. HU-MNL-OL-XIX-J-l-K-117 (18. d.) 68 A Cagliari prefektúrából az olasz Belügyminisztériumnak, 1960. máj. 5. ACS MI DG SDIP OP CPG.l 100-47, £ 1. 69 A sassari prefektúrától az olasz Belügyminisztériumhoz, 1960. máj. 15. Uo. Az umbriai túra sikere arra késztette a római magyar követséget, hogy ezt a mintát kövesse. 1959 szeptemberében a Vasas újabb terni fellépése alkalmá­val Simó Gyula követ találkozott Luigi Polanóval, a PCI szardíniái parlamenti képviselőjével, és — a szokásos elvtársi terminológiát használva — kifejezték teljes egyetértésüket a sporteseményeknek a tömegek mozgósításában játszott fontos szerepét illetően. Polano javasolta, hogy több ilyen eseményt szervezzenek, és felkérte a magyar klubokat, hogy létesítsenek kapcsolatot a Szardínia szigetén működő egyesületekkel — például Carboniában a helyi bányász sportklubbal.67 Néhány hónappal később valóban megalakult a Magyarország Barátai helyi szer­vezete, amely a magyar kultúrát volt hivatott népszerűsíteni, de arról is döntött, hogy melyik helyi UISP egyesület játszhasson mérkőzést magyar földön.68 I960 májusában Simó Gyula Szardíniára utazott, hogy átadja a mezeket, amelyeket a Tatabányai Bányász labdarúgói adományoztak a helyi csapatnak. Miután meghívták a Carboniát Magyarországra, levetítették az Aranycsapat lon­doni győzelméről szóló Magyarország—Anglia című dokumentumfilmet, valamint a Salt of the Earth (A föld sója) című amerikai filmet, amely a kontextus miatt kü­lönösen érzékeny témájúnak bizonyult, mert egy mexikói cinkbányában dolgozó munkások kizsákmányolásáról szólt.69 De nem ez volt az egyetlen ilyen példa: 1959. november 9-én az olasz társaság, a Magyarország Barátai torinói szekciója szervezésében került sor a Budapesti Honvéd által felajánlott sporteszközök átadására a helyi „Avvenire” (Jövő) klub 723

Next

/
Oldalképek
Tartalom