Századok – 2023
2023 / 4. szám - FUTBALLPÁLYÁK, KÉNYSZERPÁLYÁK - Csillag Péter: Az erdélyi labdarúgás kérdései a második bécsi döntés után (1940–1945)
CSILLAG PÉTER A sportolásra alkalmas körülmények megteremtésével párhuzamosan az anyaország sportvezetése hangsúlyt fektetett a minőségi fejlődés elősegítésére is. A feladat nem volt egyszerű, hiszen két irányban kellett megbirkózni a kihívásokkal: egyrészt védték az erdélyi labdarúgás megmaradt bástyáit, csökkentették az egyesületek kiszolgáltatottságát a — visszatért román válogatott játékosokra ácsingózó - fővárosi klubokkal szemben, másrészt igyekeztek az anyaország futballjának értékeit Erdéllyel is megosztani. A már említett, egyéves tagdíjfizetési mentesség és a közvetlen anyagi támogatás mellett így számos olyan intézkedésre sor került, amelyek a „tartalmi” felvirágoztatást szolgálták. Mivel még az 1940 szeptemberében tartott kolozsvári értekezlet előtt tette, mondhatjuk, hogy az MLSZ „nulladik” intézkedése volt, hogy rendelkezést hozott az értékes erdélyi labdarúgók Erdélyben tartására, kivédve a tehetős fővárosi klubok várható elszipkázási törekvéseit: „Az erdélyi csapatokat a legnagyobb erkölcsi védelemben fogjuk részesíteni, ezért egy évig egyetlen erdélyi játékos sem igazolhat budapesti egyesülethez. Ezzel az erdélyi labdarúgó sportot akarjuk megerősíteni és színvonalát emelni. Az egyesületeket felkérjük, hogy játékosaikat megfelelő munkaalkalomhoz juttassák.”83 A szigorú, ám rendkívül fontos szabály záloga lett annak, hogy a visszacsatolt területeken élő vagy a bécsi döntés után oda költöző, neves játékosokból Kolozsváron és Nagyváradon ütőképes gárdát tudtak formálni. Ellenkező esetben fennállt a veszélye annak, hogy az átállás nehézségeit nyögő, anyagilag kiszolgáltatott erdélyi együttesektől elcsábítják legjobbjaikat az anyaország hagyományos nagy csapatai. Demjén László, a nagyváradi futball krónikása így értékelt: „Ez az intézkedés a vidéki csapatok tekintetében óriási előrehaladást jelentett, Várad szempontjából különösen, mert a NAC legcsodálatosabb játékosa, Bodola Gyula, a népszerű Dudus Budapest felé kacsingatott, mégpedig a Gamma csapatába akart igazolni. Bodolát két ízben is látták Pesten, 1940 végén és 1941 elején, minden különösebb indok nélkül. Bodola ma azt mondja, amikor erre az időszakra terelődik a szó, hogy Jánossy Bélához jött fel, mert őt még a Venusból úgy tekintette, mintha második apja lett volna.”84 Ugyanakkor gyengítette az erdélyi futballisták védelmét, hogy az egy évet nem várták ki, a korlátot már 1940 novemberében gyakorlatilag megszüntették, amikor kimondták: a későbbiekben felbukkanó romániai menekültek az ország bármely együtteséhez azonnal leigazolhatok. Az enyhítést azzal magyarázták, hogy addigra az érintett játékosok sorsa már amúgy is eldőlt, ami többé-kevésbé igaz is volt. „Kimondta a négyes bizottság azt is, hogy [...] a Romániából még elmenekülő játékosok azonnal játékjogot kaphatnak 83 Vasárnap Kolozsváron beszélik meg az MLSZ kerületének és bajnokságának kérdését. Ellenzék, 1940. szeptember 14. 2. 84 Dr. Demjén László: A Nagyváradi AC a magyar nemzeti bajnokságban 1941-44. Kecskemét 1989. 21. 677
