Századok – 2023
2023 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gábor Kármán et al. (eds.): The Correspondence of the Beylerbeys of Buda, 1617-1630. Diplomatic Relations between Ottomans, Habsburgs and Hungarians (Papp Sándor)
TÖRTÉNETI IRODALOM A budai pasák leveleinek kiadását Takáts Sándor, Eckhart Ferenc és Szekfű Gyula kezdeményezte, az első kötet szerkesztésükben 1915-ben jelent (A budai basák magyar nyelvű levelezése. I. 1553—1589. Bp. 1915.). A mű kiadásával a szerkesztőknek kifejezetten az volt a szándéka, hogy a forrásokon keresztül demonstrálják a magyar nyelv diplomáciatörténeti szerepét. Ennek a válogatásnak volt egy másik szempontja is, tudniillik az 1550-es évek végétől a 17. század első feléig a bécsi haditanács és a basák levelezése jelentős részben, de nem kizárólagosan, magyarul folyt. (Sajnos a vállalkozás sokáig nem folytatódott.) Bayerle Gusztáv az amerikai egyesült államokbeli Bloomingtonban, az Indiana Egyete men jelentette meg 1972-ben az 1591-1593 közötti időre koncentrálva a munka folytatását (Ottoman Diplomacy in Hungary. Letters from Pashas of Buda 1590-1593.), amelyet 1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadójánál egy újabb kötet követett Kádizáde Ali pasa magyar nyelvű leveleivel {Gustav Bayerle: The Hungarian Letters of Ali Pasha of Buda, 1604-1616.). Számomra ismeretlen okból a kiadások között kronológiai lyukak maradtak, az azonban biztos, hogy egyszer a kimaradt éveket is fel kell dolgozni. Erre tettem kísérletet Hadnagy Szabolccsal, amikor az Aetas egyik számában kiadtuk az 1601. évre vonatkozó levelezést {Hadnagy Szabolcs — Papp Sándor: Békekötési kísérlet a tizenöt éves háború idején, 1601-ben. Aetas 18. [2003] 118-153.). Az itt bemutatott kötet pedig onnan folytatta a dokumentumok kiadását, ahol Bayerle Gusztáv abbahagyta. A kötet bevezetőjét Kármán Gábor írta. Kitér az 1617-1630 között tevékenykedő budai pasák élettörténetére, hivatali működésükre és valós hivatali idejükre, a dokumentumok kiválasztási elvére, valamint a kiadás technikai kérdéseire. Különösen fontos a pasák leveleinek diplomatikai szempontú tipologizálása. Az A típusba tartoznak azok, amelyek a 17. század eleji magyar levél formáját követik. Ebben a típusban a pasa aláírását helyettesítő pecsét az aláírás helyén, tehát a levél végén található. A B típushoz tartoznak azok a magyar nyelvű levelek, amelyek az oszmán levelezés hagyományait követik. Ennél a pontnál érdemes lett volna Fekete Lajos: Bevezetés a Hódoltság török diplomatikájába (Bp. 1926) című kötetét felhasználni, annak ellenére, hogy abban csak a pasák török nyelvű levelezéséről van szó. A 17. században a pasák vezíri méltóságot bírtak, ezért az egységes vezíri levélformát követték, hasonlóan a nagyvezírek leveleinek döntő többségéhez. Ebből világosan kiderül, hogy a török mintára kiállított leveleken három hitelesítő elem található. Az egyik a pasapencséfa azaz névjegye, amely a pasa és az apja neve mellett a „mindig győzedelmes” kifejezést tartalmazza, s erősen hasonlít a szultánok névjegyére, a tugrár&. A Ctípushoz egyetlen dokumentum tartozik, egy magyar levélformára írt levél az oszmán levelek mindhárom hitelesítő elemével. A magam részéről nem látok lényegi különbséget a C és a B típus között. A D típustól már török nyelvű levelek következnek. E típus jellemzője, hogy a teljes hitelesítő elemkészletet tartalmazza, azonban e levelek fekete tintával íródtak. Az E típushoz olyan oszmán levélforma tartozik, amely hasonló a D típushoz, azonban a méltóságot azzal is kifejezték, hogy a pencsét aranyszínű tintával rajzolták le. Az F típusba tartozik az az oszmán törökül írt levél, amelyet a pasa egyik török alárendeltjének írt. A pasa pencsé)Q - mintegy az aláírást helyettesítve - a bal alsó sarokban szerepel. A levéllap hátoldalán vele azonos helyen a pasa pecsétjének lenyomata található. Ilyen levélforma kevés maradt fenn a levéltárakban. Hasonló felépítésű levelek azonban ismertek, elsősorban a szandzsákbégek levelezésében, illetve előterjesztések formájában; pencse helyett azonban ál tatában az imzát, a stilizált, titkár által felvezetett kötött aláírásformát használták. Az utolsó levélforma a G típus, amely rövid utasítás török nyelven, a bal felső sarokban a pasa pecsétjével. A forráskiadás alapján úgy tűnik, hogy amennyire sok anyag maradt fenn Bécsben, olyan kevés dokumentumot ismerhetünk meg Isztambulból. Ebből adódhat, hogy a Törökországból származó források zömében egy 19. századi forráskiadásból, Ahmed Feridún: Medzsmua-i münseátüsz-szelátin I-II. Isztanbul 1274-1275. (1857-1858) (A szultánok levelezését tartalmazó 604
